Ezt a tankönyv kritikát 1997-ben, a sárga színű Ruhaipari szabás-szakrajz c. könyv megjelenése után - jogos felháborodásomban - elküldtem az akkor éppen aktuális minisztérium szakoktatásért felelős főosztályvezetőjének, Vizi György Urnak.

Csak annyit értem el irományommal, hogy kivívtam a könyv íróinak mérhetetlen utálatát és féltékenységét, mindazért a gyakorlati tudásért, amely belőlük hiányzik.

A kritikát közreadom, mert mikor arról beszélek, hogy ez a könyv semmitérő, kételkedést látok a szemekben. Merthát, úgy-e, az egy szakkönyv, irták, megjelent, biztosan jó.

Sajnos nem úgy van.

A Magyar Divatintézetben megjelent a Müncheni Müller Ruházati Akadémia "Ruhák és Bluzok" c. tankönyve magyar forditásban. Költséges volta miatt döntöttek ugy, hogy készítenek, iskolai tanítási céllal, egy a fentieknél olcsóbb kivonatot.

A Müller szabászati rendszer lehet jó, lehet rossz, de ha ebből irnak tankönyvet, akkor az a könyv arról is szóljon. Ha a magyar szakmai vezetés végre rászánta magát arra, hogy a Müller rendszert Magyarországon is elfogadja, akkor nem kellene összekeverni a szocialista nagyüzemi szabványokkal.

RÉSZLETESEN

1. fejezet, a bevezető

A könyv első fejezetének 11 oldalából kb. 1 oldalnyi az, amire a Müller szerkesztéshez szükség van. A szabásminta szerkesztéshez - ill. inkább a szakrajz füzet szépségéhez - pontosan elég a derékszög, a párhuzamos, a vékony (szerkesztő) és a vastag (konturvonal) megemlítése. A Müller kiadványok (folyóirat és könyvek) jelzésrendszere a 10. oldalon szükséges.

A hagyományokból inkább a kézügyesítő rajzi gyakorlatokat kellene visszahozni, az ívek szabadkézi rajzolásához való készség kialakitására. A negyedes rajznál használhatók - esetleg - a görbe vonalzók, de valódi méretben ez nem lehetséges.

2. fejezet

Ebben a fejezetben kezdődnek azok a gondok, hogy a könyv írói ill. szerkesztői nem igazán tudták eldönteni, hogy miről is irjanak. Egy szakiskolai tankönyvben nem feltétlenül szükséges méretkutatásról szólni. Én pontosan tudom, hogy ez a téma azért került bele, mert az egyik írója életének nagy története volt.

Egy szabó nem méretet kutat, hanem méretet vesz, de nem igazán jellemző adat a térdmélység (!) a "7. nyakcsigolya és a térdhajlat" között mért hosszúsági méret. Ez a fejezet tömérdek teljesen szükségtelen adattal terhelt. Nem tisztázott a mértékes munkához a mértékvétel, a konfekcióhoz a mérettáblázat mibenléte (ha Müller a szerkesztés, miért nem Müller a táblázat?) és az, hogy a könyv női, férfi, gyermek vagy csecsemő szerkesztésről fog szólni. Bőségesen tárgyalja a fejezet a felesleges és nem politikailag divatjamúlt MSz 6100-at (Kunné életének értelmét) az ebben felsorolt testalkatokat: feszes, hajlott, ejtett váll vagy magas váll stb., pedig ezeket a konfekció ipar soha nem akceptálta. Az egész fejezetből a 2.1.4. rész szükséges, és itt közölni kell, esetleg függelékben, a német mérettáblázatokat.

MIÉRT PÁROSITOTTÁK A NÉMET MÜLLER SZERKESZTÉST A MAGYAR SZABVÁNNYAL?  A 17. és 18. oldalon levő hatalmas táblázatok nagyon tetszetősek, de szükségtelenek és értelmetlenek.

A fejezet 3. része a férfi méretekről és testalkattipusokról szól az MSz6100 szerint! A 4. rész a csecsemő és gyermek testalkattipusait tárgyalja, pedig a könyvben sem gyermek sem csecsemő szerkesztés nincs. Ebben a könyvben ezek is teljességgel feleslegesek!

3. fejezet. A szoknya

Ez fontos, és a helyén van, de nem a Müller szerinti szerkesztésről szól. Az íróknak csak az a legutolsó Müller kiadványuk volt meg, amely már a szoknyát nem tartalmazza.

Ennek következtében, a saját kutfejből meritett szoknya szerkesztés és modellezés, azon kívül, hogy nem jó, nem is felel meg annak a kivánalomnak sem, hogy a könyv a Müller szerkesztésről szól. A legfontosabb különbség, hogy a német nem szereti a 3 cm-nél mélyebb formázóvarrásokat, és ezeknek is testkövető formát ad. Ami itt - sajnos - nem jelenik meg. Van viszont az elejében két formázó, amitől az eleje rendesen eláll. Rossz szerkesztési képlet, és a szakmából már rég kikopott modellezések találhatók a fejezetben.

4. fejezet. A nadrág

Sokkal hangsulyosabban kellett volna tárgyalni az aljabőség és a rövidülés ill. hosszabbodás problemakörét, mert a női szabóságban ez az egyetlen modellezés, amelyet az alapmintába szerkesztünk. Azonban a nadrág modellhosszától nem függhet a térdmagasság. Tehát már a mértékvételnél tudni kell azt, hogy a külső hosszánál nem a modell hosszát, hanem a megrendelő anatómiai lábhosszát mérjük, ehhez képest jelöljük ki a térdmagasságot. Mikor mindez a helyén van, akkor nézzük az aljabőséget és annak megfelelően röviditünk vagy hosszítunk a fazonon.

A 3a - 16 pont szövege hibás. A 61. oldalon a 23 - 24 pontok között levont 0,5 cm-t a német nem ismeri!

Hiányolom a diszráncos, "gatsby" nadrág szerkesztését. Ill. A különbség magyarázatát az alapminta és a diszráncos nadrág között.

5. fejezet A női ruha és ujj szerkesztése

A bevezető teljesen elhibázott. A Müller szerkesztében nincs külön ruha, kosztüm és kabát alap. Van két, egymástól kissé különböző alapszerkesztés - a karcsúsított és az egyenes - minden ruhadarabra ezt használjuk. A testen mért vagy táblázatból vett testméreteket aszerint "öltöztetjük", hogy milyen ruhadarabot készítünk. Tehát az élő női alak hónaljmélysége, derékhossza, hátszélessége stb. minden ruhadarabnál azonos, az "öltöztetési többlet" változtatásával a szabásminta mérete változik, aszerint, hogy milyen ruhadarabot készítünk. Ennek következtében az alapszerkesztés csak akkor ruhaalap, ha ruhának megfelelő öltöztetést kap. Ezt hangsúlyozva, az egész fejezet más szinezetet kap, még a tanuló szempontjából is, hiszen csak egy alapszerkesztést kell megtanulnia és az mindenre használható.

Ezt az általánosságot hiányolom a fejezet bevezetőjéből.

Az 5.3.1 szakasz teljesen elhibázott és felesleges. Belevonja egy alapszerkesztési könyvbe a szériázást is, ráadásul rossz adat is van benne, mert az eleje hossza szériázási változója nem 3 hanem 8 mm.

Elhibázottnak tartom az "öltöztetési többletet" "kényelmi töbletnek" nevezni, mert azt a képzetet kelti, hogy akkor jó egy ruhadarab, ha minél többet adunk hozzá, pedig ez nem igaz. Mindig a szabni kivánt modellforma határozza meg az öltöztetési többletet, és minden modell azzal az öltöztetéssel lesz kényelmes, ami rá jellemző.

Amugy ezt a németek egyszerűen "Zugaben"-nek, hozzáadásnak nevezik.

A főméretek, segédméretek és képletek felsorolásánál sokkal jobb az eredeti könyv logikája, meg kellett volna tartani.

Az ujjhossz kiszámításánál az eredeti képlet sehol nem szerepel, ez hiba. A tankönyvben szereplő képletet a németek nem ismerik.

A fejezetben több értelemzavaró, alapvető hiba is van.

Ruhaujj szerkesztése

Több hibán keresztül, végülis szerkeszt egy ujját.  Nem szól azonban arról a nagyon fontos tényről, hogy az ujja betartás bőségét be lehet szabályozni a karöltőbe, milliméterre pontosan. Ujj bevarró automatához is! Ez a legfontosabb újdonsága - legalábbis számomra - a Müller szerkesztésnek. Azonban amiről a fordító vagy a könyv írója nem tud, az nem kerül a tankönyvbe. Sajnos!

6. fejezet A szabásvonalak kialakítása és a mellformázó áthelyezése

A fejezet nem kellő súllyal tárgyalja a témát. Alap tanulmányaim során Hajdu József (a szabók doyenje volt ebben az időben) mondása szerint a szabóság nem más, mint küzdelem a mellvarrással.

Az a néhány -  Deákfalvi féle szakrajzból átemelt -  példa rendben volna, minden olyan esetben, amikor derékban vágott ruháról van szó. Lásd: 50-es évek divatja!

Megáll a tudomány azonban, ha a mai szabásvonalak mindenhol lehetnek, csak a derékon nem. Tehát ezeket a modellezéseket legalább csípőmélység vonalig kellett volna bemutatni, dehát ahhoz ezt tudni is kellene.

Meg kellett volna emliteni olyan alapvető modellezési eljárásokat, mint karöltő lazitás mellvarrásból, karöltő mélyítés-bővités, váll magasítása vállpárnához és a megváltozott karöltőhöz az ujj hozzáigazítása.

A női részből hiányoznak a gallérok, a nyakléces inggallér kivételével.

A férfi rész kritikája számomra túl időigényes lett volna, javasolnám, hogy férfiszabó szakember - a Müller ismeretével és német tudással - végezze el a lektorálást.

Azonban a férfinadrág szerkesztésének leirásában van egy értelemzavaró fordítási hiba. A német szót: Spaltdurchmesser-t "lábköz átmenet"-nek forditották. A német szó sem jelent átmenetet, magyarul aztán végképp nem, mert az átmenet az átfedést jelent. L: eleje közép, gombolás átmenet. A "durchmesser" az "átmérő". Ezt a szót egyszerűen "lábköz"-nek fordítanám, vagy használnám a hagyományos "ülep" szót.

ÁLTALÁNOS VÉLEMÉNY

Nagyon nagy szükség lett volna a szakiskolákban tanított szakrajz tantárgy korszerűsítésére és arra, hogy idomuljon a megváltozott körülményekhez és levesse a szocialista nagyipar-centrikusságát.

Ez a kísérlet nem sikerült. Mainapság szakmát csak felsőfokú képesitéssel lehet tanitani, de felsőfokú képesítést szakmai tudás és gyakorlat nélkül is lehet szerezni. Sőt tovább megyek, olyanok tanítanak, akik "tavaly is varrtak maguknak egy ruhát". Ez azt jelenti, hogy maga a tanár betanul egy sematikus szerkesztést, leadja, mert benne van az óratervében, nem biztos az sem, hogy érti amit tanít. Gyakorlatban nem látta, papirforma szerint, fogak közé került homokszemek gyanánt, érdektelenül, unalmasan tanít. Sőt könyvet is ír!

Pedig a szakrajz hihetetlenül változatos és érdekes. Tanítványaim képesek egy év 21 szombatját feláldozni, hogy tőlem hallhassák. Állítólag egyetlen percét, a tanfolyamnak, nem tartják unalmasnak.

ÖSSZEGEZVE

A Münheni Müller szabászati rendszer alkalmas a mértékestől a konfekcióig, a csecsemőtől a felnőttig, női és férfi szabóságban és konfekcióban, a sikeres munkavégzésre.

Ez a tankönyv azonban nem alkalmas arra, hogy ennek az alapjait a tanuló elsajátítsa.

A könyv írói, szerkesztői nem ismerik teljes terjedelmében a tananyagot. Amely anyagrészeket nem ismernek, azt  - a szocialista nagyipar orientált - saját tananyaggal egészítették ki.

A könyv nagyon sok hibát és értelemzavaró idegen anyagot tartalmaz, olymértékben, hogy a kész példányok visszavonását és a könyv újraírását javaslom.

Végre szakembereknek kellene tankönyvet írni! És ugyanez a gárda már írja a folytatást!

Befejezésül még hozzátenném, már csak a blognak, hogy sok évvel ezelőtt tanítottam modellezést a Jeanette Kft-nél. Ott profi modellezők továbbképzéséről szólt a tanfolyam. Akkor már kézben volt a könyv folytatása, az angol szabóság könyve is. Morogtam arra is. A lányok azt mondták nekem, hogy ha annyit jár a pofám, akkor mutassam meg a könyvben, hogy mi nem jó. Mondtam, rendben, de hagyjuk a tanfolyam végére, az utolsó órára, akkor ők is érteni fogják, hogy miről beszélek. Eleget tettem a kérésnek.

A könyvben egyetlen olyan oldal nem volt, amelyben nem volt hiba. És ehhez mindig megmutattam az eredetit. Ha németül nem is értettek, a rajzokat felismerték, és össze is tudták hasonlítani. Ebben a könyvben még sokkal több hiba van, mint a sárgában, mert az írói nem találkoztak a Müller szerkesztés "Jacken und Mäntel" c. könyvével.

Hát nem kétségbeejtő ez?

A blog főcime az, hogy "Ruhaipari Tanácsadó", ha ezt véletlenül beütik google-ba, akkor szinte egész oldalon én jövök ki. Ez lehet áldás és lehet átok is. Most inkább ez utóbbi működik.

Egy vidéki nagyvárosból megkeresett valaki, hogy mértékes  farmert akarna online árulni.

Már egy vagyont költött szabásmintákra, de nem megy vele semmire. Szabásminta kellene, meg be kellene tanítani azt, aki szabna nála. A vásárolt farmeranyag százalékosan összemegy.

Meg hát a technológia. Hát az sem mindegy. Ha már valaki márkát akar épiteni.

Először elég furcsának találtam az ötletet, de nem látszott lehetetlennek. Van már tapasztalatom farmer ügyben, több nagy márka nadrágját másoltam már le, ugy is, hogy nem kellett szétbontani.

Ügyfelem adott egy BOSS márkáju nadrágot, hogy ez aztán a csoda, ezt másoljam le neki. A Boss nadrág övbősége 96 cm volt, a csípőbősége 120. Ezt már nem tudtam elfogadni, mert ilyen arányokat egyetlen nagy márkánál sem találtam. Azok mindegyike normális méretezésű és követi az emberi testarányokat. Ezekről nekem csatos dossziényi feljegyzésem is van.

Gondoltam egy nagyot és merészet, és kiválasztottam a Wrangler 615-öst, ez egy komfort fazon és azt készítettem el 10 méretben. Táblázatba foglaltam azokat méreteket, melyeket a szabásminták tartalmaztak és felrajzoltam azokat a vonalakat, ahol a megrendelő alakjára lehet igazítani. A szabásszal megbeszéltük, hogy mit lehet/kell és mit nem szabad tennie.

A szabásminták tartalmazták a varrásszélességet és a minőségtanusitvány szerinti összemenés %-át.

Mint aki jól végezte dolgát, hazajöttem.

Majd jött a fekete leves.

Az első megrendelő 100 cm-es csípőbőségére csak 97 cm volt a mosás után a nadrág. Mindjárt felhívtak, hogy keressük meg már a hibát, de úgy ám, hogy legyen 120 cm a csípőbőség. Gondolkoztam a dolgon, igértem azt is, hogy leutazom. Egyfolytában oda lyukadtam ki, hogy a minőségtanusitvány nem volt pontos, és lehet, hogy keresztben a farmer nem annyi %-ot ment össze a koptatásban, amennyi le volt irva.

Mondtam, hogy akkor azt a +3 %-ot rá kell tenni, illetve talán egy mérettel nagyobb szabásmintát elővenni. Az a + 1 cm nem oszt-nem szoroz. A válasz: igen de akkor sem lesz 120 cm a csipőbősége. Hát nem, az nem lesz 120 cm, csak annak akinek annyi van.

Megint megigértem, hogy leutazom. Aztán egyre ez forgott a fejemben, és arra az eredményre jutottam, hogy ezen én nem tudok segíteni. Mert azzal nem érthetek egyet, hogy egy nagyjából 50-es méretnek 120 cm legyen a csipőbősége, ők viszont nem adják alább.

Irtam az itt követkő e-mailt:

Kedves XXXXXX!

Egyre inkább meggyőződésem, hogy csak azért keresnek az amatőrök szakembert, hogy beigazolva lássák a saját rossz ötleteiket. És amikor a szakember nem bólogat, akkor már nem is kell. Most amúgy is mindenki ruhát akar gyártani, mert az nem életveszélyes, nem bánt senkit, nem csap agyon, mint az elektromosság. Csak anyagiakban lehet bukni rajta.

2011. julius 2.-án fél egy után - ebéd után - hallgattuk a rádiót a férjemmel. Egy bicskei öntödei vállakozóval készült riport volt műsoron. Bemutatták az életét és vállalkozását a Miskolci Müszaki Egyetem Kohómérnöki szakától a mai, 200 ember foglalkoztató vállakozásáig. A riportalany nem fiatalember, nagyjából nyugdijkorhatárosnak tűnt, felnőtt fiai is dolgoztak a vállalatánál. Többizben hangsulyozta, hogy egész életén keresztül a megszerzett tudás és a szakmai gyakorlat, és szakmai fejlődése volt az, ami idáig segítette.

Hát ez az! Ez az, amelyet hiányolok. Hogy mindenkinek azt kellene csinálni, amihez ért. És ha mégis olyasmit akarna csinálni, amihez nem ért, akkor nem kellene beleszólni a szakember munkájába. Vagy legalábbis némi tájékozottságot kellene szereznie, abban a szakmában is, amelybe át akar menni.

Mentem a vidéki nagyvárosba, ahol "mérték utáni" farmert szándékoztak gyártani. Mit látok? Egy sima varrógépet - középkategóriásat - és egy 3 szálas lockot. Mondván hogy ennyi biztosan elég a farmerhoz, hiszen "csak" meg kell varrni és el kell tisztázni. Mindezt 120-as műanyag cérnával. Koptatva.

Csodálkozó szemmel néztek rám, mikor felvilágositottam őket a 36-40-es cérna szükségességéről, meg még arról is, hogy hol kapható. Sima rövidáru üzletben nem szokták tartani. A farmernadrág megvarrásához sem elég egy sima varrógép, a farmert kettős láncöltésű varrógéppel kell varrni. Ez a speciális varrat volt az, amelyet a 60-as években minden fiatal felismert. Abban az időben még csak külföldi ajándékcsomagban fordult elő valódi márkás farmer. Azonban az élelmes "maszekok" rögtön ráálltak a farmernadrág gyártására. De akkor ipari varrógépet nem vásárolhatott kisiparos. Gyárakból leselejtezett varrógépházakba épitettek be, gyári varrógépműszerészek, darabonként kilopott alkatrészeket. Ebből lett az ipari varrógép. De kettős láncöltésű varrógép még a gyárakban is ritka madár volt, meg az összeépítése is komplikáltabb. Maradt a sima varrógép. Hát azzal varrták a maszekok a farmert. És a fiatalok rögtön kiszurták, hogy "hamis", hiába tettek rá bármilyen másolt, "eredeti" márkajelet.

Nos, én azt mondtam ügyfelemnek, hogyha márkát akar - és azt akar - bevezetni a piacra, akkor profi technológiával kell gyártani. A farmer technológiában sima varrógéppel készült varrat alig van. A zsebstircelés, zsebtasak megvarrása. Már a sliccet, húzózárat, övet, övtartót, külsőszárat kettős láncöltésű varrógéppel varrják. A varrat jellegzetes fonák oldali öltésképe könnyen felismerhető.

Kettős láncöltésű varrat képe

Ezen felül bizonyos varrásokat u.n. abwärts varrással kell készíteni. Ez gyakorlatilag az a párhuzamos, kéttűs tűzéssel készitett varrat, amelyet a márkás farmer nadrágokon láthatunk. Ez nem készíthető sima varrással, lockolással és a sima varrógéppel készíthető párhuzamos tűzéssel, még akkor sem, ha gyakorlott kéz készíti, és valóban szép, és párhuzamos. Egy feltételt nem tud teljesiteni az ilyen - még olyan szép - tűzés, hogy az öltések, párhuzamosan, egymás mellett, pont ugyanazon a helyen legyenek. Azt csak egy kéttűs gép képes teljesíteni. Ez a varrat egy félfrancia varráshoz hasonló, aparáttal hajtogatott, két tűvel tűzött  varrat. Ilyenek: a fartoldás felvarrása, háta farvarrás, belsőszár varrás. Ezt egy speciális varrógéppel és a rászerelt apparáttal készítik. Nem olcsó mulatság. Brother márkát vett, ez jó.

Az apparát szükségességére is én hívtam fel a mértékes farmert késziteni szándékozó ügyfelem figyelmét. Megvette. Sajnos itt sem hallgatott rám. A varrógép az adott, de az apparátnak különböző mérete van. Nem olcsó. Amit megvett, azzal nem sikerült a varratot megfelelő minőségben elkészíteni, mert kisebb méretű volt, mint a szükséges. 5 féle méret van. Megvette a középsőt. Mivel azonban a farmer fartoldás és ülepvarrás kereszteződésében vagy 10 anyagréteg hajtogatott összevarrására van szükség, ott nem volt minőségileg megfelelő a varrat. Megbeszélésünk idején arra hivtam fel a figyelmét, hogy vegye meg a legnagyobbat, mert az apparát rugós felépítésű, a legnagyobbal sok mást is meg lehet varrni. Nem hallgatott rám. Megvette a következőt, a 4.-et. Azt már nem tudom, hogy azzal sikerült-e eredményt elérni, de véleményem szerint nem. Meg kellett venni a legnagyobb méretűt is.

A varratot nem lehet figyelmen kivül hagyni, mert a két összevarrandó idomra 1,5 cm varrásszélességet kell ráhagyni. Az apparát nem egyformán varrja el a két egyforma varrásszélességet. Az egyikből 1 cm-t, a másikból 2 cm-t varr el. Megvalósul a 3 cm összes varrásszélesség elvarrása, de történik egy 0,5 cm-es varrás áthelyezés. Ez az oka annak, hogy a farmernadrágoknak (minden márkásnek is) a két farzsebe nem pontosan egyforma távolságra van a farvarrástól. A zsebeket előkészítő műveletként, a nyers hátanadrágra varrják fel, egyforma távolságra a hátközéptől. Azonban ez a minimális varrásáthelyezés kissé befolyásolja a távolságot. Ez is hozzátartozik a farmer nadrág külső képéhez. 

Ezeken felül még apparátot használnak az öv felvarrásához. Ezt is kettős láncöltésű gépre teszik fel. Olyan forma, mint a rollnizó apparát, csak sokkal nagyobb. Ennek következtében a szabásnál nem szabad az övet fix méretre szabni, bele kell kalkulálni az apparátba való behuzást is. Illetve farmerüzemben a teriték széléről szinte végtelenítve szabják le az övnek való alkatrészt, azt egyszer behuzzák, és annyi övet készítenek belőle, amennyi a hosszából kifér, az övek között nyitott helyet hagyva a végeldolgozásnak.

Hajtogató apparáttal készítik az övtartót is.

A gomblyuk is speciális farmer gomblyuk, a szemes gomblyukazó tud megfelelőt készíteni.

Egy-egy márka farzseb formáját nem szokták változtatni, mert a farzsebet egyfajta, erre készített zseb-bevasaló készülékkel vasalják formára. A márkára jellemző himzést is automata készíti.

Egy farmerüzemi, magas technológiával készitett nadrág a szalagon, percek alatt készül el, több művelet automatizálva is van.

Ha profi szabásmintát akarsz profitól: sussy.mystic.hu

Hát volt a KIOSz. Erről már irtam is, ez volt a Kisiparosok Országos Szervezete.

Mi nem vállalkozók, hanem iparosok voltunk és én az vagyok ma is, még akkor is, ha másképp neveznek. A korabeli önkormányzat, amit Tanácsnak neveztek, addig nem adott iparengedélyt, amig a KIOSz-ban nem tettünk mestervizsgát, és nem léptünk be a szervezetbe. A belépés azért volt lényeges momentum, mert odafigyeltek ránk. Volt etikai bizottság, ahova a megrendelő elmehetett panaszra, és szakemberek állapitották meg, hogy a panasz megalapozott-e, vagy sem. Akire sok panasz érkezett, arról értesítették a Tanácsot, és a Tanácsnak joga/kötelessége volt megvonni az iparengedélyt. Azt nem tudom már, hogy volt-e a mai fogyasztóvédelemnek megfelelő szervezet, biztosan volt. Azonban az ilyen ügyek nem is kerültek oda, ezt elintézte kebelen belül a KIOSz. Annak ellenére, hogy kötelező volt tagnak lenni, nem volt ez olyan terhes kötelesség. A rendszerváltás előtt, mint szakoktató, én is voltam az etikai bizottság tagja.

Jött aztán a "rendszerváltás".  Már nem voltunk iparosok, vállalkozók lettünk, mindenki azt csinál, amit akar, nem kell képzettség semmihez. Tulajdonképpen a textil nem beszél vissza, legfeljebb nem tökéletes.

De....

A gáz és villanyszerelőnek hatósági engedélyt kellett kérni, és bizonyítani kellett, komoly vizsgával, hogy ért is a szakmájához. Merthogy ezek a szakmák életveszélyesek. Tehát kellett szakiskolai bizonyítvány, mestervizsga és ezen felül - nem a javításhoz - hanem az épülő házak szereléséhez, bizony, hatósági engedélyt kellett szerezni. Ezeket az iparosokat nyilvántartották. Akinek a cégtáblájára kiirták, hogy "hat. eng." iparos, ahhoz a megrendelő nyugodt lélekkel fordulhatott, biztos lehetett abban, hogy megfelelő szintű munkát fog kapni. Nem lesz nála gázömlés és nem csapja agyon az áram.

Mainapság - Hadházi László, stand up-os szerint - a szakmai tudás maximális hiánya kabarétréfa tárgya. Elmondta a színpadról az ilyen irányú tragikomédiáját. Aki hobbiszinten ugat valamilyen szakmát, az lehet vállalkozó.

Mai történet, illetve ma volt a végkifejlet, már pár napja tart.

Történt, hogy egy "ruhatervező" fürdőruha rajzokkal állitott be hozzám, hogy modellezném meg neki. Volt vagy 15 modell. Kétrészes, egyrészes vegyesen.

Kérdeztem, mekkora legyen. Hááááát  "S" méret, manökenre való. Ok, de milyen méretre. Hááááát S, manökenre való. Hozott pár agyonmosott, begumizott saját fürdőruhát, azzal hogy ez L. Igenám de a begumizott széleket nem lehet megmérni. Ha kihuzom más méret, ha nem huzom ki és akkorára csinálom az sem jó. Nos, kinéztem a konfekció táblázatból egy 36-os méretet és arra megcsináltam egy alapmodellt, hogy ezt varrassa meg és adja fel valakire, és ez legyen a kiindulás. Ettől lehet kisebb vagy nagyobb, ha kész meglátjuk.

Ezt kapták 36-os méretben, és elrohantak a varrodába, ahol határozottan kinevették őket ezzel a szabásmintával, nem lett levarrva, nem lehetett alakon megnézni és adtak nekik egy másik szabásmintát.

Ideteszem azt is. A lényege az, hogy az eleje legalább 5 cm-rel rövidebb volt, mint az enyém, hiányzott róla a lábközrész. Azt nem tudom, hogy a varrodában igy gyártották-e, vagy külön darabban adták és csak nekem nem adták ide, esetleg utközben elkallódott.

 Ezt nekem, mint követendő mintát adták ide.

Megmutatom, hogy mi lenne a következmény:

Szóval, ahol a kérdőjel van, ott hiányzik az az ominózus 5 cm.

A nadrágot fel lehet venni, van rajta két lyuk a lábnak, de a hiányzó 5 cm-től a derékvonal felé felfutó ferde ráncokat fog kapni, mindkét oldalon.

Hagytam elmenni a megrendelőt, nem vállaltam a munkát.

Mi ebből a tanulság?

Több is van.

Nem árt ha tudjuk hogyan kell csinálni, ha csinálni akarunk valamit.

Vagy ha nem igényeljük a tudást, el kellene fogadni a szakember segitségét.

Nem biztos, hogy aki dübörgetni tudja a fürdőruhát a varrodában, az meg is tudja szerkeszteni azt. Sőt az sem biztos, hogy az a szabásminta, amellyel dolgoznak, az szakember kezéből került ki. Annál is inkább, mert a megrendelő hozott magával - saját - fürdőruhákat, sokat, egész halommal, és nem volt köztük egy normális darab. Ő maga mutogatta, ez ezért, amaz meg azért nem jó.

Az utolsó kérdés már csak az lenne, hogy miért volt elfogadottabb egy akármilyen varroda ítélete, mint egy neves szakemberé.

 A 2012. február 25.-én szabásminta készítő, modellező, szériázó tanfolyamot inditok.

A tanfolyam 3 szemeszter, 1 szemeszter 7 szombat, egy szemeszter 35.000.- Ft.

A 3 szemeszter összesen 21 hét. Tehát minden évben csak egy tanfolyamot tudok inditani.

A német Müller szabászati rendszert tanítom.

1. szemeszter: alapozás, szerkesztések és alapmodellezések, tól,-ig lehetőségek, karöltő és ujja kugli összehangolása, laposkuglis ujj, (ingujj) gallérok, fazongallér, raglán, japán stb.

2. szemeszter: modellezés, adott vagy hozott modellképek megoldása közösen.

A két szemeszter lemegy nyárig, akkor nyári szünetet tartunk.

3. szemeszter: szériázó szeptemberben. A több méretes konfekció megvalósítása, szabásminták egyeztetése, hibák igazitása. 

A tanfolyam helye: 1221 Budapest, XXII. Budafok

telefon: 1/207-4811      06/70/226-4114

Kinában gyártják a "ruhaiparban" feldolgozott szövetek nagy részét!

Tudjátok miből? PET palackból. Megveszik, felolvasztják, festik, dűznin húzzák a szálat, darabolják, fonallá sodorják, szövik, és nekünk fillérekért eladják. Aztán ha ezt hozzák feldolgozásra, akkor sorozatban érnek a meglepik.

Ha ilyen anyagot kapsz, akkor előre tudnod kell, hogy milyen meglepetések érhetnek. Ennek az anyagfajtának a legfontosabb tulajdonsága az, hogy tetszése szerint zsugorodik, és nyúlik. Frontra fixálod? Ez a kosztümkabát elejének a teljes beragasztása. A ragasztástechnológiánál kép is van róla. Aztán hozzávarrnád - mondjuk - a hátához az oldalát, és láss csodát, bár ez ennyira nem is csodaszámba menő, az eleje 3-4 cm-rel kisebb, mint amit a szabásminta szerint kiszabtál. Ahol azt szeretnéd, hogy a megmunkálás alatt ne nyuljon, mert ha csak leteszed, nyulik, ott ki kell ragasztani. Az elejét, jó ha csak kinagyolod, ragasztod, és utána szabod készre. De ragasztani kell a hátanyakkört a karöltővel, a háta aljafelhajtást, az ujja kugliját ivesen, az ujja alját, az alsógallért (jó ha nem szabottan, hanem kinagyolva, utólag szabva). Ezzel segíthetsz magadon. Viszonylag könnyebb lesz összerakni a kabátot.

Az elejére a zseb alá - a front fixálás ellenére - még egy csíkot is alá kell ragasztani.

Ez a ragasztós közbélés olyan legyen, amelynek nincs száliránya, textil és nem papir, és jó minőségű, tartós kapcsolatot létesít a szövettel.

Ha nadrágot készítesz rugalmas anyagból, akkor a nyúlás iránya keresztben legyen. A bisztreccsnél maradjunk a hosszában szabásnál.

A Müller szabászattal olymértékben be tudom szabályozni az ujját a karöltőbe, hogy milliméterre tudom, mennyi lesz a betartás. Nos a sztreccs anyag eleinte szeretett engem is megtréfálni. A betartás bőségét "meg kell fogni", kicsit a saját szójárásommal, megsóherolni, mert különben, még ha szorgosan beragasztod, akkor is nyúlik valamelyest. Az elejével ellentétben, a kugli minden pontja sréh, ives. Ez még a legóvatosabb ragasztással is hajlamos megnyulni. A normál betartásbőség a karkör 10 %-a lehet, ebből az anyagból 8 %-nál több nem lehet. Alapban, ha megnézed az anyagot, meghúzod, tapasztalod, hogy nyúlik, hát már előre mormolhatod magadban a 8 % betartásbőséget. Ez mintegy 3.2 cm lesz. Ennyit még akkor is be tudsz varrni, ha valamelyest megnyulik.

Ha profi szabásmintát akarsz profitól: sussy.mystic.hu

Kisiparosok Országos Szervezete

Kötelező volt benne lenni, tagdíjat kellett fizetni, de semmiképpen nem volt ez egy kellemetlen kötelesség.

Szakosztályok voltak, mi voltunk a Ruházati Szakosztály. A szakosztály élén egy elnök állt, őt Wertheim Györgyné-nek hívták és volt egy titkár, Darnói Lászlóné. Igazából Wertheimnét ritkán láttuk, Darnóiné, Marika volt a mindenes. Ide nem csak a szabók tartoztak, hanem cipészek, kalaposok, szűcsök, esernyősök, kézimunkások is. Ha kihagytam valamelyik ide tartozó szakmát, majd helyesbítsenek a kommentek. Mivel a TV megjelenésével sokáig hétfőn nem volt adás, igy az összejövetelek mindig hétfőn voltak. Minden szakmának megvolt a havi egyszeri hétfője. Nem kellet senkit figyelmeztetgetni, a hétfő az hétfő, az a kioszban az összejövetel napja. Voltak az összejövetelnek programjai. Megjelentek a kiosz adótanácsadói, lehetett velük érdemben beszélni, tanácsot kérni. Voltak egy évre előre betervezett előadások Szakmai előadások, a mesterekkel előre egyeztetve, egy-egy szakmai gond feldolgozása volt a tárgy. Azért is volt hosszú távra előre megtervezett, hogy az előadó mester felkészülhessen, és akit pont az a gond érdekelt, az számontarthassa, hogy mikor kap a gondjára választ. Az előadás fix időpontban volt, akit érdekelt beült. A többiek a "ház" különböző helyiségeiben csoportosulva beszélgethettek, volt kártyaparti, rendszeres résztvevőkkel. Itt mindenki találkozhatott mindenkivel, sőt előre randevut beszélhettek meg. Batyubuli alapon volt pogácsa, üditő és láss csodát, volt hangulat. Itt mesteremberek jöttek össze, kulturáltan. Az akkori politika mércéjével mérve harmadrendű állapolgárok, talán lesznek akik még emlékeznek a "mászek" szóra, akiket a szolgáltatási szektorban megtűrt az éppen épülő szocializmus.

Azonban ezek az emberek - az állandó önképzés kényszerétől hajtva - nyelveket beszéltek, olvastak, szakmai könyveket irtak, tanítottak, u.n. szakmafejlesztést végeztek. Nem volt felsőfoku képesitésük matematikából, kémiából, elektrotechnikából, mechanikából, fizikából, ruhaipari és egyéb géptanból DE magas szinten ismerték és gyakorolták a szakmájukat.

Hogy ez mennyire igy van, nekem szakmai irodalomból meglehetősen nagy gyüjteményem van. Nem tudom Csákvár mekkora helység, falu-e, nagyközség-e de a 30-as években dolgozott ott egy férfiszabó Medgyesi András, akinek több szakmai könyve van a birtokomban. A könyvben az arcképe is benne van, és rajta egy csíkos öltöny, amelynek a szabása olyan brilliáns "csikrend", hogy ma Magyarországon nincs senki aki azt utána tudná csinálni. Mit jelent a "csíkrend"? Azt jelenti, hogy a teniszcsíkos anyagból szabott zakó csikjai az alakon teljesen függőlegesek. Ilyet ma már a TV sztárriporterein sem látni, ezt még az Armani sem tudja.

CSIKREND

A zakó szerkesztése során, a zakóban meglevő mell és derék formázó miatt, ha ezt csíkos anyagból szabják, akkor a kész zakónál a csíkok nem főggőlegesen állnak, hanem a nyak felé elhajlanak. Ennek elég rossz optikai hatása van, mert a befelé hajló csikok  szűkítik a váll látványát. És persze férfiaink ezt nem annyira szeretik.

Ennek a megoldására "találták ki" eleink a csikrend szabást. És ez nem abból áll, hogy a szabásmintát - mondjuk - olyan irányban teszik a csíkos anyagra, hogy a vállnál függőlegesen álljon, mert akkor a csípőrészen lesz ferde. Ez a zakó szabásminta nagyon erős "bűvölése", alakítása, hogy az eredmény megfelelő

legyen.                                                                       

Ime Medgyesi András csákvári szabó mester az 1939-ben megjelent, saját kiadású könyvéből.

És nézzétek meg a zakó csíkjait! Hasonlítsátok össze a TV-ben megjelenő riporterek hasonló zakóival. Siralmas, pedig ők aztán meg tudnák fizetni az ilyen brilliáns munkát is, csak éppen már nincs aki meg is tudja csinálni. Még az Armani sem!

Mainapság csak ilyet tudnak, nézd és lásd a különbséget! Lásd azt, hogy míg a felső kép zakóján a csíkok szélesítik a vállat, a keskenyet is, (!) addig ez a megoldás itt alant, bizony "összehuzza"! Igaz, hogy ez rajzolt kép Medgyesi András könyvéből, de higyjétek el, hogy a valóság még ennél is rondább.

 Van egy sorozat az AXN csatornán. Az a címe "jogászok", de mert van hasonló cimmel egy másik sorozat is, és ez amolyan vígjáték, a cime "jog-ÁSZOK" egy kövér és egy sovány ügyvéd játssza.

Nézzétek meg a rajtuk levő zakót. Csíkos zakóban vannak és egyik sem "csíkrend". Pedig az lehet, hogy Armani. Gazdag, menő ügyvédeket játszanak a színészek, tehát a rajtuk levő ruhának is a gazdagság látszatát kell(ene) kelteni.

Ez már sajnos szakmai ártalom nálam.

Hát volt a KIOSz, amit már emlegettem. Ez valami olyasmi volt, mint egy család. annak ellenére, hogy abban az időben (értem alatta a 70-es éveket) kötelező volt tagnak lenni, nem volt ez olyan nagyon útált kényszer. Annak ellenére, hogy mai Ipartestület elvileg a jogutódja lenne a KIOSz-nak, a kutyának sem hiányzik. Nincs élet, nincs tagság, nincs semmi. A mainapság oly sokat emlegetett Kamara (BKIK) szintén csak egy fantomszervezet. Nincs élet, nincs tagság, vannak poziciók betöltve, de önmaguk sincsenek tisztában azzal, hogy mit is kellene csinálni. Látszattevékenység folyik.

Hogy miért is írom ezt?

A kamara nem értünk, iparosokért van, nem is tudom elképzelni, hogy miért van, és mi köze van pl.: a szakképzéshez, amikor egyetlen olyan tagja nincs aki a szakképzéssel valamiféle kapcsolatban lenne. Vannak mindenféle külképviseletek, kapcsolatok Afrikával, de hogy kis hazánkban már lassan egyetlen olyan szakember nincs, aki érdemben ÉRDEMBEN tanitani tudna valamely szakmát, különös tekintettel a ruhaiparira, az a kutyát nem érdekli. Ez érvényes már a 80-as évek óta, mióta az a törvény megszületett, hogy csak felsőfokú végzettséggel lehet szakmát tanitani. Erről már írtam a blogban, hogy felvesznek gimnáziumból a főiskolára hallgatókat, 1 hónap kötelező nyári gyakorlat után szakembernek számít, és ha nem is tudja csinálni, tanitani tudja. Mióta felsőfokon tanítják a szakmát, azóta senki nem tud semmit, nem ért semmihez.

Ebből egy nagyon szomoru tény következik. Dr. Parragh László Ur, aki a BKIK-ben magas poziciót tölt be, egyezményt írt alá Orbán Viktorral a szakképzés modernizálásáról és arról, hogy német mintára bevezetik a duális képzést. Ezért ujra szakképző iskolákat és tanműhelyeket hoznak létre. Magyarul tovább keverik a szart.

Én voltam 95-ben Németországban a duális képzés tanulmányozására egy Ipartestületi delegációval. Az nem arról szól, amiről az Orbán-Parragh egyezmény.

Németországban minden ipari tanuló magán műhelyekben tanul. Egész tanévben minden nap. Nincsenek sem közismereti, sem szakmai elméleti tárgyak. Ott van az a tanuló a műhelyben. Dolgozik és közben megtanulja a szakmát. Egy tanítási évben 1 hónapot nem a műhelyben tölt. 2 hetet iskolába jár, ahol megtanítják azokra az adminisztrativ teendőkre, melyek a vállalkozással járnak. Adó, Tb, csekkek, határidók stb. Ott az ilyesmi könnyebben megy, mert a törvények nem változnak olyan gyakran, mint nálunk. Ezen felül az Ipartestületek fenntartanak központi műhelyeket, amelyek a legmagasabb  technológiával vannak felszerelve, hogy abban az ominózius 2 hétben ezt is megtapasztalják a tanulók. Igy működik a duális oktatás.

A szakoktatás modernizálása nálunk nem erről szól! Hanem az iskolai tanműhelyek begyöpösödött, felsőfoku végzettségű oktatóiról, rengeteg felesleges elméletről, akár közismeretről, akár a szakmáról van szó.

Ezt most nem írom tovább, mert egyszerűen sírni van kedvem.

Nem állítom, hogy a 60-as 70-es években a szakmában nem volt versengés. Hajaj, de milyen versengés volt! Az tény, hogy vér nem folyt, de minden szakember a saját tudományát tartotta a legjobbnak. És az ilyen pisisek, mint amilyen én akkor voltam, messzemenően kihasználták ezeket a lehetőségeket. A KIOSz-ban (Kisiparosok Országos Szervezete) minden évben, januárban-februárban, a holtszezonban tanfolyamok voltak. Továbbképzések. Összegyűlt az ország apraja-nagyja. A szervezetnek saját szállodája volt, ahol olcsón lehetett megszállni. Jöttek mindenhonnan. Délelőtt tanfolyamok, délután csevej. Áhitattal hallgattuk az öreg mestereket, akár a tanfolyamon, akár egy étteremben, csevej közben. Jó volt ez. A Mesterek tudása, pédamutatása, erkölcsisége szilárd alapot adott egy egész életre.

Milyen volt a versengés? Aki okos volt, az minden mester tanfolyamára elment, de voltak olyanok is akik lecsatlakoztak egyik-másik Mesterhez. Én mindkettőt megtettem. Minden Mester tanfolyamára elmentem, minden Mestertől tanultam valami újat, de lecsatlakoztam a Mesterek Mesteréhez, Hajdú Józsefhez. Neki nagy udvartatása volt és számon is tartotta "csibéit".

Egyéniségére jellemző volt a mérhetetlen tolerancia. Mindig odafigyelt a "csibéire". Én egy idő után renegátnak számítottam, mert elhagytam az udvartartást és lecsatlakoztam a Müller szerkesztéshez. Erről is tudott, sőt számon is tartotta. Olyannyira, hogy hosszú idő után, mikor már én is tanítottam, egy Katalin nevű tanítványommal esett meg a következő sztori, melyet Katalin mondott el nekem:

A 80-as években erőteljes divatváltozás indult el. Az addig testhezálló, derékra erőteljesen karcsúsított divatvonalat felváltotta a lezserebb, kevéssé formázott trend. Laza, kényelmes, mellvarrás és karcsúsító varrás nélküliek lettek a ruhadarabok. Katalin elment a Mesterhez, hogy tanítaná meg őt mellvarrás nélkül szabni. És ekkor a Mester azt mondta, hogy ő maga nem tud de Katalin menjen a Majorosnéhoz az tud, tanulja meg ezt ott. Így kerültünk mi össze F. Katalinnal.

Nem az a lényege ennek a sztorinak, hogy én valami mást is tudtam, hanem az, hogy odafigyelt rám, figyelemmel kísérte a működésemet, tudott arról, hogy mit tanítok, tudott arról is, hogy renegát vagyok, hogy már nem tartozom az udvartartásához, ennek ellenére megmaradt a barátságunk, és kölcsönös lett a tisztelet.

Olyan jó volt ebben lubickolni!

OK, megpróbálkozom, azzal, hogy blogot irjak, hátha sikerül.

Mostanában sokat foglalkozom nosztalgiázással. Gyakran eszembe jutnak a mestereim. Nem csak azok, akik az iskolában tanitottak, hanem pl.: Hajdú Józsi Bácsi, akinél mestervizsgáztam. Csodálatos ember volt. Nagyon jól beszélt angolul és németül, ezekben az országokban vándorkönyves segédként évekig dolgozott. Aztán hazajött, mester lett, saját műhelyt nyitott, és mikor én megismertem, már ő volt a szabók doyenje. Elmesélte egyszer, hogy a harmincas években megkapta a "méltóságos" rangot. Ez afféle kitüntetés volt. És nem Józsi Bácsinak, hanem Mester-nek kellett szólítani. Annak ellenére, hogy minket még az iskolában tényleg megtanítottak tisztességesen varrni is, a mestervizsgán mégis halálra izgultam magam. Az valódi tétmeccs volt abban az időben. Mikor is? 1968-ban.

A szabászat berendezései:

Terítőasztal, véglehúzó, véglevágó, ütközővas, sin, csipesz, terítéket összetartó szúró-szerszámok, csípéshez szerszám, fúró,  daraboló gépek, vágógép, a terítéshez használatos kisebb eszközök, asztal a kellékezéshez, csomagoláshoz. Papir az aláterítéshez és a rajzoslaphoz. 

Terítőasztal:

Még a kisvállalkozásban is - különösen, ha csak egy terítőasztal van - megfelelő méretűnek kell lenni. A legminimálisabb és rentábilisan kihasználható terítőasztal legalább 6 m hosszu és olyan széles, hogy a vállalkozásban állandóan használt textilféleségek kiteríthetők legyenek és mindkét végén legalább 10-10 cm hely maradjon szabadon, az ütközővasak (vagy véglevágó) felhelyezéséhez.

Tegyük fel, hogy a kisvállalkozás szövetekkel dolgozik, szoknyát, nadrágot és kosztümkabátot készít.

Ebben az esetben az asztal mérete 170 cm*600 cm méretű legyen minimálisan. Az asztalokat általában stabil vaslábakra állítják, lehet ez salgó dexion, vagy hegesztett  vas-szelvény. Az asztal magassága megfelel a normál asztalok magasságának, 73-75 cm. Ideális az, ha az asztal lábán polc lehetőségét is biztosítják, részben a felhasználandó anyagok, részben az elkészült szabvány részére. A polc helyének behegesztése vagy szerelése az asztal stabilitását is növeli. A terítőasztal lapja lehet butorlap, méretre szabva, és a lábhoz biztosan rögzítve. A bútorlapok összeeresztése függőlegesen és vizszintesen is pontos legyen, a felület sima, hogy a daraboló gépek akadálytalanul gördüljenek rajta. Ezeknek a gépeknek bármilyen kis ütközése, botlása komoly balesetek forrása lehet.

                    Terítőasztal sematikus képe. 

Most már van asztalunk. Az asztal elhelyezésére is gondolni kell. A terítőasztalnak körüljárhatónak kell lenni. Ha falhoz közel állítjuk fel, akkor a fal és az asztal között egy mozgó ember méretének szabadon kell maradni. A terítés ugyanis kétemberes feladat. Tehát az asztal mindkét oldalán a terítőnek mozognia kell. Az asztal végén pedig annyi helyet kell hagyni, hogy a véglehúzó elférjen az egyik végén, és mindkét végén a terítők mozgására helyet kell hagyni. A véglehúzó helyét annak fényében kell meghatározni, hogy mennyi helyet foglal, milyen tipusú. Létezik olyan, amely az asztal végéhez állitható és olyan is, amelyet az asztal tetejére állítunk. Akkor ez elvesz majd az asztal munkaterületéből.

Ennyi leírásból is látszik, hogy egy szabászat megtervezése komoly feladat, és felállítása igen helyigényes.

A terités megkezdéséhez még alátét papir és teritékrajzoló papir is kell.

Az alátét papír egyszerű 150-160 cm széles, szürke, viszonylag vékony, olcsó, hengerben kapható csomagoló papír. A használat célja az, hogy a kevéssé felszerelt kisvállakozás szabászatán a papír segitségével mozgatni lehessen a teritéket, illetve, a teriték részeit, az ne csusszon szét, a papír alátéten "sieljen".

A teríték rajzoló papir, az u.n. "markirozott papir" szintén 150-160 cm széles és hengerben kapható. A markírozás azt jelenti, hogy a papír teljes hosszában és szélességében - kockás mintázatot mutatva - az ABC betűivel és számokkal jelölt. A betűk általában hosszantiak a számok kersztben futnak. Ennek a lényege - és ez nagyon fontos - a szálirány kötelező betartása, és annak segítése. Ha a szabászaton markirozott papirt használnak a teríték rajzolásra, akkor a szabásmintákon széltől-szélig jelölni kell a szálirányt. És amilyen betűre esik a minta egyik szélén a feljelölt szálirány, ugyanolyan betűre kell esni a másik végén. Ez abban gyorsítja meg a munkát, hogy nem kell a szálirányt, a felrajzolásnál, az anyag szélétől beméricskélni. Azért nem egyszerűen kockás, hanem jelölt, mert a szemünk az egyforma vonalakon könnyen eltévedne, és sérülhetne a kötelező szálirány, és ezáltal a ruha minősége is romlik.

Teríték rajzoló papír összesen négyféle van. Kapható ujrahasznosított, ez olcsóbb és  eredeti, ez drágább. Mindkettőből van felragasztható (termoplasztikus) és ragasztó nélküli. Véleményem szerint az ujrahasznosított, termoplasztikus papír tökéletesen megfelel a célnak. Mindkettő kapható a megfelelő üzletben. A felragasztható papír előnye, hogy a terítéken nem mozdul el. Információ írható rá, és könnyen eltávolítható. Az információ akkor fontos igazán, ha sok alkatrészből álló,  több modellt, és ezen belül is, több méretet "rajzolunk össze" és az információ a modellek idomainak és méretének a szétválasztására is szolgál. A papír felragasztására tökéletesen megfelel egy régi tipusú hőszabályozós vasaló, melyet a megfelelő hőfokra egy próbavasalás során állítunk be. Fontos, hogy a felragasztott papír könnyen eltávolítható legyen, és rá se égjen a felső terítéklapra. Létezik azonban egy külön erre a célra szolgáló "vasalóberendezés". Ez egy nagyobb fémlap, amit elektromos árammmal melegítenek fel és hőmérséklet szabályozóval ellátott.

                            Rajzoslap felvasaló 

A véglehúzó az asztal egyik végénél elhelyezett,  esetenként guruló állvány, melyre a felteríteni kívánt véget feltesszük, hogy a textilanyag feszültségmentesen, simán leguruljon a végről. Ilyen véglehuzó kapható készen, de elkészíthető házilag is. A guruló tipus, szükség szerint, könnyen félreállítható. Hátránya, hogy elég nagy helyigényű. A szabászat berendezésénél gondolni kell arra, hogy az állvány mellett még a dolgozó is elférjen. Ismerve a kisvállalkozások lehetőségeit, ez fontos figyelmeztetés. Kapható vagy készíthető asztalra helyezhető véglehuzó, ezt - mint a diódarálót - csavaros megoldással lehet az asztalra rögziteni. Előnye, hogy az asztalon kívül nem foglal helyet, hátránya, hogy megrövídíti az asztal munkaterületét. Ezek is meggondolandó tényezők a szabászat kialakitásánál.

Jártomban-keltemben sok kisvállalkozással kerültem kapcsolatba, és a mellékelt vázlatok alapján, ügyesebb férfiemberek, el tudják készíteni a véglehúzót. Láttam ezeknél szellemesebb megoldást is. Különösen a pamutanyagoknál fontos az, hogy szabás előtt - hangsúlyozom újfent a kisvállakozást - előző nap, leengedik pihenni a véget, és csak másnap szabják ki. Erre már motoros és guruló megoldást is láttam, házi készítésű u.n. teritőgépet.  (Erről a fogalomról később lesz szó)

1.

                                                                               2.

     3.                                                                            

A véglehúzó szerepe nem merül ki abban, hogy esetleg lusták vagyunk letekerni a véget, és ezt tesszük könnyebbé. A szerepe ennél sokkal fontosabb.  Itt arról van szó, hogy a leterített lap - terítéklap - nem feszülhet,  és nem is lehet laza, hullámos. Ha feszül, szabás után "összeugrik" és kisebb lesz a szabott idom. Ennek az ellenkezője fordulhat elő laza teritéklap esetében. Mindkét eset befolyásolja a készáru minőségét, méretét. Tehát a véglehúzónak olyannak kell lenni, hogy könnnyen húzható legyen, de ne pördüljön hirtelen. Akkor a teritőpáros  optimálisan megfelelő lapokat tud egymásra helyezni. 

A 2. számú véglehuzó - bár az ábrán nehezen látható - két fő részből áll. Az alsó rész egy négy lábon álló, stabil állvány, melynek a felső részén nem csak körben, hanem hosszanti irányban, középen is rud van. Ebbe a rudazatba nyúlik bele a felső állványrész egy tengellyel, amely ezen a tengelyen elfogatható, és megkönnyíti a vég felhelyezését. Esetenként a textilvégek igen nehezek lehetnek. Egy vég farmer lehet 40-50 kg is. 

A 3. számú szintén az asztal végére helyezhető. Olyan helyen érdemes készíteni és használni, ahol nem tul nagy textilvégekkel dolgoznak, és több véget is összeterítenek. Erre az állványra 3 kisebb - selyem, muszlin, taft - vég helyezhető el.

Az ütközővas, sin

Az ütközővas egy asztalra felcsavarozható egyszerű szerkezet, láttam ilyet már házilagos kivitelezésben is. A sin vastelepen kapható, kb. 4 cm széles és az asztal szélességének megfelelő hosszuságú "vasvonalzó". Ez kerül a teriték mindkét végére. A terjedelme beleszámít a teriték hosszába.

Előnye: biztositja teritéklapok azonos hosszúságát.

Használata: a teritéklapot a sinre visszahajtva, a hajtásba illesz-tett, egyszerű, hosszú (kenyérvágó) késsel a hajtási élt végigrepesztve, vágjuk le a teitéklapot. Páros, ellentétes irányu teritésnél a levágott lapot a sin alá helyezve folytathatjuk a teritést. Ez a módszer kifejezetten kisvállakozásokban használatos, egyszerűen biztositja a teritéklapok egyforma hosszát. Ez "véglevágó" helyett használható, olcsó, de célravezető  megoldás.

A teritési módokról: páros, páratlan, ellentétes, egyirányu, szimpla, dupla, külön fejezetben irok.

Mainapság azok taníthatnak, a szakmai képzés bármely szintjén, akiknek felsőfoku képesitésük van.

Mi ér tehát a felsőfoku képesítés? 

Tulajdonképpen semmit.

Erre már lassan a szakmában munkaerőt kereső munkáltatók is rájönnek.

Láttam már olyan hirdetést, hogy modellezőt keresnek, de nem kell a felsőfoku képesités.

Arról már irtam, hogy az érettségiző lány, a felsőfoku jelentkezés időszakában elkezd filózni. Mit is kezdjen magával. Egy sima érettségivel mit is kezdhetne, akár középszintű, akár felső. Filózik, filózik, matematika, ááááááááh, fizika, áááááááh, tanári pálya, még ugysem, szegény nem akar éhenhalni. Puff, itt van ez a könnyűipari műszaki főiskola. Lányos szakma, diplomát ad, próba szerencse. Bőrszakon nem is kell olyan sok pont. Bejut.

Aztán koppan. Nagyot. A volt KMF-en az első év a selejtezés éve. Szakma szinte semmi. Az még jó is, amugy sincs semmiféle szakmai alapja a hallgatónak. Jönnek a kiszórós tárgyak. Matematika, fizika, kémia, elektrotechnika, mechanika, hőtan és egyéb hasonló nyalánkságok. Hát nem olyan nagyon jól megy. Valahogy tuléljük. Csak görbüljön.

Nos tuléltük. Maradtak a tárgyak, dehát ha az első félévet, évet tuléltük, hát akkor már nagy baj nem lehet. A szakmát azt ugatjuk. Kapunk feladatokat, elmegyünk szakmailag okosabbhoz és megcsináltatjuk. Persze, azért fizetni kell, dehát azért vannak a Szülők.

Tuléltük, jön a diploma. Az aztán a vicc. Konzulense voltam egy kislánynak évekkel ezelőtt. Amiben segitettem, az még ugy ahogy elment, amit önállóan megcsinált, arról azt hitte, hogy jó, pedig használhatatlan volt. Nem a diplomamunka, hanem a ruhadarab amelyről szólt. Nekem kellett valamelyes osztályzat javaslatot adni. Én adtam volna hármast. Elmentem tanácsot kérni, kedves barátnőmhöz, aki a főiskolán fakultativ tárgyat oktat. Megmutattam azt az 5 oldalt, amit irtam a diplomamunka kritikájaként. Ő azt mondta, hogy számolják az oldalakat, amit irtam, 5; 4; 3; 2; 1 és meg fogják huzni szegény delikvenst. Elég az, ha egy fél oldalt írok és adjak a munkára 4-est. Bejött. Hát igy megy ez. Meg sem nézik, ha megnézik, nem is tudják, hogy miről van szó.

Ujabb rémmese:

A főiskola egy hallgatóját magántanfolyamon tanítottam szabásmintát szerkeszteni, a német Müller módszerrel. Megkérdezte a főiskolán, hogy vizsgázhat-e azzal. A válasz: nem. Ha nem, hát nem. A diplomamunkájának a szabásmintáját a maneken méretére én csináltam meg. Meglehetősen eklektikusan komplikált volt. 3 különböző textiliából, melyek mindegyike elég önállóen viselkedik a megmunkálás során. Az általam kiszabott darabot az én mühelyemben varrta meg, elég rendesen sikerült. Hát igen. De most aztán konvertálni kellene a főiskola által privilegizált Deákfalvi féle szerkesztésre. Nem ment. Nem is lehetett volna azzal a darabot kiszabni. Nem baj. A leányzó szerkesztett egy alapmintát, és a tetejére, modelltől, mérettől, modellezéstől függetlenül rárajzolta azokat az alkatrész formákat, amelyekkel végülis a darab elkészült. Csak ugy, mintha képzőművészeti ábra lenne. A valósághoz és ahhoz a ruhához, amely végülis elkészült, semmi köze nem volt. De a főiskolán ezt senki nem vette észre. Nagyon jó eredménnyel diplomázott. Csak én tudtam, hogy a diplomamunka szabászati része smafu. A lényeg. A többi az - Hamlettel szólva - szó, szó, szó.

Ezek után még talán két alkalommal engedélyezték, hogy én legyek a konzulens, aztán ezt az ajtót bezárták. Én tulképzett, és nagy gyakorlattal rendelkező szakember vagyok, hogyan is kritizálhatnám a főiskola tudományát.

Az is tény, hogy ma már csak olyanok taníthatnak - szakmát is! - akiknek felsőfokú képesitésük van. A fenti képzés után, a következő évben szakmai tárgyakat tanithatnak a szakmai képzés bármely szintjén.

Ez az egész ugy szégyen, ahogy van.

Ha profi szabásmintát akarsz profitól: sussy.mystic.hu

A munka, mint olyan

Mainapság nem divat dolgozni. Ha bárki valami lelkes elképzelésből vállalkozna valami munkavégzésre, még ha egyedül teszi is, az rögtön ráfizetéses.  Hogy ez miért van, nem igazán a blogom tárgya, ezt intézzék el a parlamentben.

De, volt egy oktatási miniszterünk, aki egy beszédében azt találta mondani, hogy most a tanulás a fő, aki okos, emelt szinten érettségizik, az megy egyetemre, aztán a következő fokozat a szakközépiskola, meg a középszintű érettségi, azok csak az alsóbb szinten végzik el a felsőbb iskolát Arra nem emlékszem, hogy az itt végzetteknek milyen sorsot szánt. De szakmát csak a futottak még tanulnak.

Pedig ez nem egészen igy van.

Egy szakma - legyen az bármelyik - csak egész életen át való tanulással, a gyakorlat magasszintű megszerzésével, a szakma hazai és külföldi megujulásának, fejlődésének ismeretével gyakorolható magas szinten.

Arról a rétegről beszélek (írok) melynek Németországban 600.000 tagja van, az iparos réteg, akik ott nem a futottak még kategóriába tartoznak, hanem büszkék önmagukra, tudásukra, a társadalomban elfoglalt helyükre. Nem mellesleg ott az iparos-réteg neveli az ipari tanulókat. Nincs a szakmunkás képzés terjedelmes és felesleges elméleti tudással megterhelve. Az elméleti oktatás kimerül az évi két heti iskolai oktatásban, ahol főképpen adózási, TB, iparjogi és hasonló elméleti anyagot sajátítanak el a tanulók. Azt a tényt, hogy a tanuló tartó iparosok gyakorlata, képzettsége és felszereltsége ott sem egyenletes, azt központi, nagyon jól felszerelt tanműhelyekben küszöbölik ki. A tanulónak bizonyos időt, a tanulóidő kis részét, központi tanműhelyben kell eltölteni. Ahol megismerkedhet az adott szakma legmagasabb szintjével, a kivételesen magas technológiai felszereltségű tanműhelyben.

Tehát Németországban a tanuló idő 90 %-ában szakmai gyakorlaton vannak a tanulók, és magasszintű gyakorlati képzést kapnak. Az iskolakötelezettség szintjét nem ismerem, de ipartestületi delegáció révén jutottak a tudomásomra ezek a tények.

A szakmunkásvizsga a gyakorlatból áll, egészen magasszintű mintakendőt kell megvarrni, mint kötelező darabot, sokféle, szakmai tudást próbára tevő tényezővel. Ezen felül több különböző ruhadarabot kell elkészíteni. Ez lehet a sajátja, adhatja a mestere, és adhat a mester megrendelői ruhadarabot is.

Mikor erről a delegációnak előadást tartottak, nagyon irigyeltem a német iparosokat. Nem mikrovállalkozóvá degradálták őket, iparosok, polgárok, büszke polgárok. Büszkék arra, hogy hány munkahelyet teremtenek, és arra, hogy a  tanulók tőlük tanulják szakmát, az ipar megbecsülését, polgári büszkeséget. És nem mellékesen kenyeret kapnak a kezükbe.

Tény, hogy a szakmunkás képzés magasszintű, gyakorlati. Az is tény, hogy nem lesz mindenkiből mester. Megvannak azok a lépcsőfokok, amelyen el lehet jutni a legmagasabb szintű szakmai tudáshoz. Németországban még él a klasszikus hagyomány, hogy a felszabaduló szakmunkásnak végig kell menni egy ranglétrán, először az egyszerűbb, majd a mindinkább kihivást jelentő munkafolyamatokat bizzák rá. Akkor éri el a "segéd" rangot. Egy bizonyos gyakorlat után mehet szakmai továbbképzésre - már saját zsebből - majd akik eljutnak odáig, azokból lesznek a mesterek. Akkor már önállósodhat is.

Ha nem akar mester lenni, önállósodni, nem baj, magasszinten képzett szakmunkás, tehát szükség van rá. Nem is lesz ott sem minden szakmunkásból mester. Aki vállalja a mindennapi tanulást, "nappali tagozaton" egy évig, havi 500 € tandijért, és el is éri azt a szintet, abból lesz a "Mester".

Meg kell hogy mondjam, hogy Németországban kifejezetten irigy voltam a bennünket fogadók önérzetes, polgári magatartására.

Én ugy éltem le az életemet, hogy az iparban eltöltött évek után önállósodva, én voltam a megvetendő "mászek", aki nem dolgozik, csak szedi a pénzt, és biztos milliomos és biztos adót csal. És a katona férje életrajzán a légypiszok. Ez volt az u.n. szocializmusban.

És mi van most? Semmi nem változott. Én vagyok az a megvetendő mikro vállalkozó, aki jobb lenne, ha nem lenne, mert mindenkinek csak pup hátán.  Nem vagyok vállalkozó. Iparos vagyok, voltam és akként fogok meghalni is, bárhogy is nevezzenek a hivatalos szervek. Nem számit, hogy egy egész élet gyakorlatával, át-tanulásával, most vagyok a szakmai csucson, a politika játszóterén száraz levélként sodor a szél. 

Ha profi szabásmintát akarsz profitól: sussy.mystic.hu

A technikusi, ötödik évfolyam......

Mi is az a technikus. Mainapság erről senkinek a leghalványabb fogalma sincs. Én oly régen végezten az iskolában, hogy hivatkozhatom ilyen fogalmakra, hogy a technikus a ruhaipar "középkádere" a közvetlen termelésirányító.

Ma erre a képzettségre egyáltalán nincs is szükség, és ennek következtében észre sem veszik, hogy a szakközépiskolák ötödik évfolyamában tartott technikusi évfolyamban tanított tananyagnak semmi köze nincs a technikussághoz.

Én testközelből tapasztaltam meg egy ruhagyár működését és voltam "közvetlen termelésirányító" is,  fel fogom vázolni - csak slágvortokban - egy ruhagyár működését. Attól a pillanattól, hogy a kamionban bejön a textilgyárból a textil, addig, hogy szintén kamionban kimegy a gyárkapun a készruha.

Mi az ötödik - technikusi -  évfolyam tananyaga? Amit a négy év alatt elmulasztottak megtanítani, azt megpróbálják bepótolni. Elmondják a szegény hallgatóknak, hogy amit négy éven át tanultak szakrajzot, az semmitérő, és ezen az évfolyamon próbálják megtanitani a Müller módszert. Azonban ez is olyan, mintha papagáj mondaná. Aki tanítja, az közismereti tárgyakat tanító tanár, nem szakember. Ő is tanulta, bemagolta, ilyenformán tanítja.

Egyszer a Vámosban Terényinének szóvá tettem, hogy miért nem tanítják az alap 4 évben a Müller szabászatot, a válasz az volt, hogy az nem is olyan jó, mert ő kirpóbálta, és rövid a háta. Édes jó Istenem, nem is igazán értettem, mit mond, merthogy miért csinálta rövidre a hátát? Miért nem rajzolta a szabásmintát a mért értéknek megfelelően, hosszabbra. Fel nem foghatom. De megjegyeztem, hogy én gyakorlatban, nagyon eredményesen használom. Ő erre azt válaszolta, "hogy én is használom, tavaly is varrtam magamnak egy ruhát"........?????? És ezzel a szakmai gyakorlattal meri magát szakoktatónak nevezni. Diplomája biztosan van, de hogy a szakmát csak ugatja, a rövidre szabott hátával, az tény. És ezzel a mentalitással (próbáltak) neveltek fel szakmailag egy teljes generációt. Jellemző a szakképzésre, hogy nem a szakmát gyakorló szakemberek, hanem az állásukat féltő pedagógusok tanítják az általuk bemagolt szakmai anyagot, amely igy abszolut holt anyaggá válik. Nem élményszerű, nincs benne a tapasztalás élménye.

A Vámos (Ilona Szakközépiskola) igazgatója, Tamásné amúgy is adott egy nagy pofont a szakképzésnek, mert ő találta ki a metszeteket. Szegény tanulóknak meg kellett tanulni egy teljesen értelmetlen és hiábavaló, felesleges tananyagot. Ha a korai céheket nem számítom, a szakképzés múltja legalább 200 évre tehető, a magyarországi szalonok munkája vetekedett a londoni híres szalonokéval, de a metszetekről nem tudtak semmit. Most azonban a metszeteket TUDNI KELL, osztályozzák, de a szakmai alapképzés, a varrástudás az a bányászbéka feneke alatt van párszáz méterrel

Érzékelik is a szakképzésük hiábavalóságát, ezért aztán kitalálnak mindenféle egyéb - a szakképzést helyettesítő - képzést, hogy végre elmehessenek nyugdijba. Ilyen a Vámosban a "tervező asszisztens" szak. Kérdezem én, hogy hány tervező van kis hazánkban és annak hány asszisztensre van szüksége, sőt hány tervező tudna megfizetni egy asszisztenst? De képzés van rá. A szépemlékű Kulich helyén működő Jelkyben is művészképzés folyik. De csak művészkedésre futja, mert a művészeti oktatáshoz válogatott művészhallgatók kellenének, és művészeti oktatók is. Se az egyik, se a másik nem valósul meg. Szomorúan láttam a förtelmesebbnél förtelmesebb "alkotásokat" a westibühlben.

Ha profi szabásmintát akarsz profitól: sussy.mystic.hu

A Szüleim.

Édesapám grafikus volt, Édesanyám textil és divattervező iparművész. Felsőiskolai szerelem volt a házasságuk, hosszu jegyesség után, 1936-ban esküdtek meg, és mindvégig kitartottak egymás mellett. Édesapám 1979-ben halt meg, akkor voltak 43 éves házasok. Keményen dolgozó, az élet dolgait a vállukon cipelő, meg nem alkuvó, becsületes emberek voltak.

Édesapám az iskola elvégzése után nyomdát szeretett volna alapítani. Neki egyedül nem lehetett, mert annak idején iparengedélyt csak az kaphatott, akinek mestervizsgája volt, és az neki még hiányzott. Abban az időben az engedélyt a nyomda alapításra, a Nyomdászok Ipartestülete adta ki. Ezért 3 társsal alapitotta meg a nyomdát. A társak: Matzon Frigyes (később szobrászművész) Rovenszky Rudolf (később belsőépitész) és Molnár Béla (később talán festőművész) voltak.

A nyomda megszületett Nemzeti Kölcsönből. És működött 1947-ig, az államositásig.

Édesanyám textil lakberendezéssel foglalkozott. Mikor a nem szegény emberek, a felnőtt, nősülő vagy férjhezmenendő gyermeküknek lakást vettek vagy béreltek, azt bebutorozták. Ekkor bizták meg édesanyámat azzal, hogy a lakás, textil dekorációját megtervezze, stilusban egységesen, és el is készitse. Akkor még nem létezett gallonfüggöny. A csipkefüggönyöket, belső ablakfüggönyt, terítőket, ágytakarókat, diszpárnákat mind Édesanyám tervezte, résztvett a készítésében is, de alkalmazottai is voltak. Ez az üzlet nem érte meg az államositást, a háboru következtében elszegényedett országban magától elhalt.

Itt már én is benne vagyok.

Mikor én megszülettem, eleve az volt az elképzelésük, hogy művészpályára irányítanak. Tervszerűen, koromnak megfelelően, kezdettől fogva tanitottak rajzolni. A hagyományos polgári családban két fő cél volt, az általános műveltség megszerzése és a munka minél magasabb szinten, minőségben való elvégzése. A családban nagy könyvtár, szinte könyv-gyűjtemény állt rendelkezésre, a munkavégzés pedig egészen kis kortól kezdve kötelező volt. Én már 3-4 éves koromban himzőcérnákat fűztem tűbe, segitve Anyám munkáját. Később a hímzésben is részt kellett venni.

Harmonikus, polgári, családi életünket szétverte a politika. A nyomdát államositották, Anyám üzlete értelmét vesztette, a család kereset, pénz nélkül maradt, és közben két öcsém is született, az idősebbik 1944-ben, és csecsemőként már a pincében volt, az ostrom alatt. A fiatalabbik 1947-ben. Velünk élt az apai Nagymamám is, tehát hatunkról kellett gondoskodni.

Mivel Szüleim alapban értettek a filmnyomáshoz, igy textilfestő, filmnyomó kisiparosok lettek. Hogy ez a tény rám milyen hatással volt? Megtanultam - kézzel festve, mert a PC-t még fel sem találták - a filmnyomáshoz diapozitivet készíteni. Ecsettel, abdeckroth-tal, szinrebontva.

Közben azért Apám soha nem mondott le arról, hogy grafikusként dolgozhasson. Tagja volt a művészeti dolgozók szakszervezete vezetőségének.

A kormány létrehozta a művészeti zsűrit, és bármilyen alkotást csak ennek a zsűrinek az engedélyével lehetett forgalomba hozni, de csak állami üzletben. Ennek a zsűrinek a művésztársadalomból összesen 70 tagja volt, de alkalmanként csak 8-10 főt hívtak be, szűrizni az elkészült alkotásokat. Igen ám, de ez aztán ugy működött, hogy én beveszem a Te munkádat, Te meg beveszed az én munkámat. Ebbe körbe bekerülni nem lehetett. Igaz, hogy tele volt a Képcsarnok vállalat pincéje eladhatatlan alkotásokkal, ez azonban mit se változtatott a tényeken. Ezt Apám nehezen viselte. Részben azt, hogy egymásnak mindent átvettek a zsüritagok, részben meg azt, hogy másnak semmit. Igy, mint grafikus nem juthatott munkához. Erre azt tette, hogy vezetőségi tagként a Művészeti Dolgozók Szakszervezetében, egy plenáris ülésen, megszavaztatta a tagsággal, hogy a zsűriben, minden alkalommal, szavazati jog nélkül, egy szakszervezeti tag is jelen legyen. No, ez végleg betette neki az ajtót.

Tehát a Szüleim keményen küzdöttek, és küzdeniök kellett a megélhetésért. Erre az időre esett az, hogy én elvégeztem az általános iskolát. 1955-öt irunk. Kitünő tanuló és jó és viszonylag gyakorlott rajzoló lévén, nyitva állt előttem a művészpálya. Tudatosan nem ezt választottam. Szüleimet bántotta a dolog, de nem befolyásolták a döntésemet. Olyan pályát, szakmát akartam választani, ahol közöttem és a megrendelő között nem áll egy zsűri. Döntse el a megrendelő, hogy kellek-e neki, vagy sem. Tetszik a stilusom vagy nem. Akkor ő is eldönti, hogy jön hozzám vagy nem.

Jó iskolát választottam. A Kulich Gyula Ruha és Cipőipari Technikumba vettek fel, 824 közül 26-unkat. Felvételit kellett tenni, és a felvételiben szerepelt egy mintakendő, amelyet a táblára felrajzolt különböző öltésekkel kellett kivarrni, és a nevünket ráhimezni. A sorsom már ekkor eldőlt, mert boldog emlékezetű Riesz Gizi Néni, kikapva a kezemből a kész munkát, végigvitte a műhelyen és szinte kiabálva mondta, hogy "ezt a kislányt nekem felvegyétek". Nekem az a munka nem volt nehéz, hiszen szinte himzőtűvel jöttem a világra.

A szerencse továbbra sem hagyott el, mestereink a tanműhelyben, gyakorlott, már nem is egészen fiatal szakemberek, műhelyükből kiállamositott szabó mesterek voltak. Mivel technikusok lettünk, tehát ruhaipari középkáderek, közvetlen termelésirányítók, mindenkinek mindent el kellett tudni készíteni, csak a későbbiekben jött létre kisebb szakosodás, angol, francia és férfi ruházatra. Én franciás lettem, és Gizi Néni csoportjában tanultam a szakmát.

Hihetetlen mennyiségű tananyagot etettek meg velünk. Ma a főiskolán nincs szükség ekkora szakmai tudásra, amilyet akkor nekünk az érettségiig el kellett érni. Heti két munkanapon voltunk a műhelyben, és nem vászondarabkákon gyakoroltunk. Az első félévi gyakorlati alapképzés után bizony élesben kellett dolgozni. A ruhagyárakból hoztak ki nekünk szabványt, amelyet ugyanolyan minőségben kellett elkészíteni, mintha a szalagon készült volna. És időre. A szalagnormákat valamely szorzóval megfejelve, időre kellett kész lenni. Aki nem lett kész, az nem kaphatott ötöst, akkor sem, ha mégolyan szép  volt a munkája. Ezzel nem csak a minőségre, hanem az ütemes, átgondolt, eltervezett, célszerű munkára is rászoktattak minket.

A szakmai elmélet sem volt semmi. A technikusi feladatok teljes vertikumát meg kellett tanulni. Gyártáselőkészítés, tervezés, manöken mintadarab, kereskedelmi bemutató, középméretű szabásminta, szériázás, próbagyártás levezetése, jegyzőkönyvezése, felfektetési rajz készités, teritékrajz készités, anyagbevizsgálás, végbeosztás, anyaghányadok és veszteségek kiszámitása, elő és utókalkuláció, szabászati előirások elkészítése a végbeosztás alapján, üzemgazdaságtan stb.  Szabászat: a végbeosztás alapján és a diszpozició által előirt teritési módban terités, darabolás, vágás, számozás, csomagolás (előkészitő,és összeállító műveletek szerint), kellékezés, ellenőrzés. Varroda:  műveletek technológiai sorrendje, műveletelemzés, norma, normaidő és a megfelelő kategorizálás és forintosítás, szalagbeosztás a technológiai sorrendnek, a szalaglétszámnak és vállalási bérnek a függvényében, a szalag működtetésének milyensége, szinkron, varion, az előkészítő és befejező müveletek különválasztása, és kiosztása a műhelyeknek, és ehhez a néha többszáz oldalas tehnológia elkészítése, mind mind technikusi feladat. Ezt nem egy ember végezte, a technikusok különböző beosztásokban dolgoztak. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a szoros munkakörén kivül mást nem kellett tudni elvégezni.

A minőségellenőrzés feladatainak előirása, gyártásközi és gyártmány minőségellenőrzés.

Kérem, azok közül, aki ezt elolvassa, jelentkezzen az, aki mindezt el tudja végezni. Én tudom.

Nem volt hiábavaló lötyögés a nyári, egyhónapi gyakorlat sem. Azért már némi pénzt is kaptunk.

Olyan mindenre kiterjedő képzést kaptunk, hogy pár évre rá, nem okozott különösebb gondot a mestervizsga megszerzése sem. Az akkori ipartestületben a KIOSz-ban (Kisiparosok Országos szervezete) elvégeztem a mestervizsga tanfolyamot, Hajdú József Szabó Mester keze alatt és Deveskovi mesternél vizsgáztam.

A mestervizsga után iparosként dolgozom 1970 óta, több kevesebb sikerrel. Az, hogy több kevesebb sikerrel, az azt jelenti, hogy az első iparosságom a XVIII. kerületi Lakatos lakótelepen viszonylag kudarccal végződött. Vagy lassu voltam, vagy olcsó, mindenestre köztartozást halmoztam fel, amelyet aztán részletekben törlesztettem.

A következő állomás a IX. kerület volt, itt a Mester utcában üzletet nyitottam. Ekkor már nagyon jól ment a szekér. Itt konfekciót készítettem, butikárut. A minőségen az évtizedek folyamán sokat javitottam, de a Mester utcai üzlet minősége messze kimagaslott a korabeli készítők munkái közül. Sok vevőm volt. Akkor még a butikosok hétfőn, csütörtökön és hétvégén jöttek és abban az időben volt olyan hét, hogy 1000 db valamit adtam el. Akkor még lehetett bedolgozóval dolgozni, az enyém volt a szabásminta készítés, szériázás, anyagbeszerzés, és a szériaszabás. Abban az időben elég nehéz dolog volt az anyagbeszerzés, volt végáru is, de nagyon sok különleges, u. n. Temaforgos kuponárut dolgoztunk fel. Erre volt egy egyedi szabászom.  5 heti munka volt forgalomban. Egy héten szabtunk, én és a szabász.  A varrónők egy hétre kapták ki a munkát, és a harmadik  héten árultuk. Szinte minden héten elkelt, amit gyártottunk. Nem vettünk idegen árut. Ami kellett megcsináltuk. És minden következő héten el kellett végezni a szabást, és ki kellett adni a munkát a varrónőknek. Jól szervezett mechanizmus volt. 

Közben engem is elért az az isteni csoda, hogy gyermekem lesz. Az egész életemet át kellett szervezni. Eladtam az üzletet, a lakást és vettem egy olyan nagy lakást, ahova haza tudtam vinni a készítést. 1975. december 4.-én született a fiam, 18.-án költöztünk, és az uj helyen, az uj lakásban február 1.-én adtam ki az első számlát. Itt született a második gyermekem. A szekér megy, gyerekeim vannak, semmi gond, baj egy szál se.

Most mindenki, aki nem ért hozzá, ruhát csinál. Persze, mert a ruha nem beszél vissza. Némely magyar gyártók terméke még a kinai minőséget sem éri el. Sőt, a kinaiak egyre jobban adnak a minőségre. Egészen odáig, hogy név szerint tudok emliteni olyan varrónőt, aki a kinai márkajelet cseréli ki nagy magyar márkanévre.

Szóval, ugy kezdtem a blogot, hogy cilvil elképzelések a ruhakészítő szakmáról. Erről a szakmáról mindenki azt hiszi, hogy könnyű. A legkönnyebb, amit bárki meg tud csinálni.

Hát ez azért nem igy van.

Erről még beszélünk. 

Ilyen mainapság nincs is!

Miért is? Ennek több oka is van, felsorolok legalább kettőt.

Az első ok: 

Szinte nincs már szakképző iskola. Az Elnök utcai megszűnt, (ez volt a legjobb és a leghagyományosabb képzést nyujtó), a Vámosban talán inditanak egy osztályt, a többi osztályban divattervező asszisztenseket képeznek. Meglehetősen vad ötlet. Gondolj bele, hány aktiv divattervező van ma kicsi kis hazánkban? 10-20-100? Annak hány asszisztensre van szüksége? Ha egyáltalán van rá szüksége, és meg is tudja fizetni. A fizetést meg a bérterheket is. És kibocsátanak több osztálynyi divattervező asszisztenst. Bár az érettségit adó szakközépiskola még működik, de akkora az elméleti tanulnivaló, hogy a gyakorlatra, ird és mondd HETI 4-6 óra jut. A Jelkiben valamiféle művészeti képzés folyik, nem tudom, hogy a művészeti képzésben mennyi képzett művész vesz részt, de az aulában kiállitott képekkel és divatbabával, ha az iskolának lennék, nem nagyon dicsekednék. Ehhez járulnak hozzá még az ELO képzések. Ez jelenleg a legnagyobb csalás, amit oktatásban mainapság láttam. Gyakorlati tudás távoktatásban......az évszázad vicce.

A második ok:

Nincs olyan képzett tanár és gyakorlati oktató, aki eredményesen tanithatná a szakmát. Miért is? Mert ma már nincs olyan tanár és oktató, aki gyakorolta volna, vagy gyakorolná is a szakmát.

Vicc: szóvá tettem egy szakoktatónak, hogy milyen alapon tanítja a szakmát, ha ő maga soha nem gyakorolta és nem is gyakorolja? A válasz: dehát a mult héten is varrtam magamnak egy ruhát. Nna, varr magának, talán évenként, két ruhát. Magának. Amely ruha mindegy mennyi idő alatt és milyen minőségben készül el. Jó az nekem ugy is. Egy hobbivarrónő is megvarr magának ennyit.

Egy szakember mindennap azt csinálja, ami a szakmája. 20 évet, 30, 50 évet egy szakmában eltöltve, a tapasztalatoknak és a gyakorlati tudásnak olyan hatalmas, felhalmozott tárháza jön létre, amely generációknak adhat példát. Tanithat hivatalosan egy ilyen szakember? Áááááááá, nem. Miért is nem? Ó, hát csak azért nem, mert dolgozott, tapasztalatot szerzett, megélt a munkájából, de...... elfelejtett felsőfokú képesítést szerezni a szakmában. Hogyan is van ez mostanság? Valahogy úgy, hogy törvénybe iktatták, hogy szakmát csak felsőfokú képesitéssel lehet szerezni.

Nézzük tehát a felsőfoku képesítést!

Az én szakmámban a felsőfoku képesítést a Rejtő Sándor főiskola Ruha Tanszakán lehet megszerezni. Nézzük meg, hogyan is működik ez. Érettségizik a fiatal a gimnáziumban, és eltűnődik mit is kezdjen magával. Kínjában - mert ez ugy-e, női szakma - jelentkezik a fentemlitett főiskolára. Gimnáziumból. Úgy, hogy még egy gombot sem tud felvarrni.

Tegyük fel, hogy felvették. Akkor, mivel szakmai alapképzettsége nincs, 1 hónapi gyakorlati foglalkozást kell lehuzni az első félév megkezdése előtt, a főiskola tanműhelyében, nyáron. UJFENT ELMONDOM, EGY HÓNAP GYAKORLATI FOGLALKOZÁS A KÖTELEZŐ. Az mind. Ez pótolja az amugy több év alatt megszerezhető szakmai tudást és gyakorlatot. Aztán jönnek a mindenféle tantárgyak: hőtan, mechanika, fizika, kémia, matematika, elektrotechnika, meg egyéb ilyen nyalánkságok, ezek teszik ki a főiskolán eltöltött első és második félév 90 %-át, a rákövetkező 4 félév 70-80 %-át.

Szakmára marad a maradék. Az is milyen. Alkotott valamikor valaki, akinek szintén volt főiskolai végzettsége, de a szakmát csak messziről ugatta, egy szabászati rendszert. Kipróbáltam. Gyakorlati használatra alkalmatlan. Több rendszerből összegereblyézett alkotás, melynek alkotója nem kifejezetten szerencsésen válogatta össze a gereblyézni valót. Nem mellesleg ő is azok közé tartozott, akik a mult héten megvarrtak maguknak egy ruhát.

Ebben az országban híresebbnél-híresebb szabók, szakmai csúcson levő gyári modellezők használtak, jól működö szabászati rendszereket, bármelyik felelevenítése többet használna a szakmai képzésnek, mint az, amit ma kötelezően tanitanak. Ezt bemagolják és gajdolják a főiskolán, a szakmai tanárok, akiknek nincs szakmai gyakorlatuk és fogalmuk sincs arról, hogy amit tanitanak az smafu, és erre kötelezik a tanársegédeiket, akik továbbgajdolják, azt amit már rég ki kellett volna selejtezni. Bemagolják a hallgatók, levizsgáznak belőle, tudják, hogy haszontalan, kipróbálják, aztán gyorsan elfelejtik.

Az egyéb tantárgyakra azt mondja a főiskola, hogy azért szükséges, hogy felkészítse a hallgatót az egyetemre és ne kelljen elsőévesként kezdeni, hanem csak ráképezni. Dehát miért? Itt már végképp elvész a szakma! Az tény, hogy akinek van szakmai alapképzettsége, az plusz pontokat kap a felvételihez, dehát az alapképzettség is egyre ritkul az iskolabezárások miatt, és a szakmai tantágyakat oktatók fentebb részletezett szakmai járatlansága miatt.

A főiskola ragaszkodik a saját maga alkotta semmihez. 

Érdekességként közlöm, hogy két tanitványom került ki Németországba, felsőfoku képzésre. Az egyik ruhaipari a másik jelmeztervező felsőbb iskolába került. Tőlem, kis magyar szabó mestertől, aki Magyarországon nem is taníthatna, kellett vinniük igazolást arról, hogy a szakmát megtanulták és gyakorolták is nálam 2 évig. Egyébként fel sem vették volna őket a főiskolára. Az egyik tanitvány, aki ruhaipari képzettségért ment Németországba, nem volt anyagilag jól eleresztve, és azt tervezte, hogy majd bébiszitterkedéssel keresi meg a megélhetésre valót. Nem volt ideje bébiszitterkedni. Annyi feladatuk volt, amelynek mindegyike kifejezetten a szakma gyakorlati részével volt kapcsolatos, hogy nem sok ideje maradt a szitterkedésre. Csak beugróként tudott munkát vállalni. Nem tanultak matematikát, mechanikát, hőtant, elektrotechnikát, de még géptant sem, bár azt nem tartom egészen haszontalannak.

Visszatérve az alapokhoz, szakmunkásképzés. A fent leirt főiskolai végzettséggel és tudással lehet a szakmunkásképzőben, más néven ipari tanuló iskolában is tanitani. Alapvető szakmai tudás és gyakorlat nélkül. Az oktatónak fogalma nincs arról, hogy adott műveletet vagy ruhadarabot mennyi idő alatt kell/ene elkészíteni. A diák nincs rákényszeritve az ütemes, eltervezett munkára. Kiszabni meg amugy sem tud semmit. A szakoktató nem tud leülni a géphez, demonstrálni az elvégzendő műveletet, mert ő sem tudja elkészíteni.  Csak elmondja, azt amit szinte szószerint a könyvből megtanult. A megszerezhető képzettség szintje nem éri el a valamikori betanitott szalagmunkás szintjét.

Szakközépiskola. Itt úgy-e alapban érettségire készítenek fel a közismereti tárgyakból. Aztán vannak a bemagolni való, fent leirt szaktárgyak, és hozzá a heti 4-6 óra gyakorlat. Na, bumm! Az oktatók ugyanazok, akik elvégezték a főiskolát és tudnak a dologról annyit, amennyit. A szakmai képzettség szintje megegyezik a mai ipari tanuló iskolai szinttel. Erre jönne - jön is - a technikusképzés. Ma már szinte senkinek semmiféle fogalma nincs arról, hogy egy technikusnak, egy termelésirányitónak, középvezetőnek mekkora szakmai tudással kell/ene rendelkezni. A mai technikusképzés abból áll, hogy a szakközépiskolában - főiskola diktátumra - tanitott szabászati rendszert elfelejtessék a hallgatókkal az 5. évben, és ott leadják a német Müller rendszert. Ez arra jó, hogy már lehet/ne vele dolgozni. LEHETNE. Tényleg. Ha a tankönyveket hozzá nem a főiskolán képzettek irták volna. Merthogy ennek a rendszernek magyar forditásban csak a 25 %-a jelent meg, azt használták a tankönyvek megirásához, és a fennmaradó 75 %-ot saját kutfejből pótolták. Ez a tananyag is szedett-vedett lett, és ott, ahol beletették a piszkos lábukat, ott bizony nem is stimmel. Tehát mi lesz a vélemény a német Müller rendszerről? Ó, hát az éppen olyan rossz, mint a többi. Pedig ez nem igaz. Én leforditottam mind a 100 %-ot, lassan 30 éve azzal dolgozom, tanitom és állítom, hogy eredményes és sikerélményekkel teli munkát lehet végezni vele.

Érintettem, hogy voltak híres, magyar szabászok és konfekció modellezők szalonokban és a ruhaiparban. Érintettem azt is, hogy létezett több olyan szabászati rendszer, amelyet korábban használtak, és az mind eredményesebb volt, mint az amit ma - kötelezően - tanitanak. Azonban minden korábbi rendszernek, és ennek a mainak is volt/van egy hiányossága: az, hogy vagy mértékes szabóságban volt alkalmazható, vagy a ruhaiparban. Nem volt egységes az, hogy ha valaki éppen véletlenül a mértékes szabóságban is 38-as méretű és konfekcióban is az, akkor más-más szerkesztést használtunk a szakma egyik vagy másik ágában. Az is tény, hogy kevesen művelték a szakma mindkét ágát. Mikor megismerkedtem a Müller szerkesztéssel,  már vagy 20 éve kerestem egy olyan szerkesztést, amellyel eredményesen lehet dolgozni. Ezt a rendszert kipróbálva, a reveláció erejével hatott rám, alkalmazhatósága, pontossága és gondolatisága. Választ kaptam a mértékes munkára, egy jó mértékvétel után, egy próbával, bármit el tudok készíteni. Választ kaptam a konfekció munkára, méretezésével, arányaival és szériázhatóságával. Szeretik a varrodák a szabásmintáimat, mert pontosak, méretről-méretre minden alkatrész összevarrható, nem kell és nem szabad utánavagdosni, bevarrhatók az ujják, minden méretben, a szériázás után is. Az ujjat be lehet szabályozni ujj bevarró gép minimális betartásbőségéhez. Sőt, nem feltétlenül fontos, hogy a mintadarab középméretű legyen a szériában, torzulásmentesen lehet hosszu méretsort is egyirányban szériázni. És ez egyaránt működik férfi, női, gyerek és bébi szerkesztésben és szériázásban.

"Kell több, nem mond ez eleget?"

Ha profi szabásmintát akarsz profitól: sussy.mystic.hu

Mértékvétel, vagy táblázat? Mértékes vagy konfekció? 

Teljesen mindegy, hogy a szabásmintát mértékutáni szabóságban vagy ruhagyártásra, varrodai célra készítjük.

Adott esetben a mértékes szabásmintát mértékvétel után, alakra készítjük, mig a konfekció szabásminta egy táblázatból vett méretsorra készül. De mindkettőnek meg kell felelni a kivánt méretnek és fazonnak. A konfekció mintadarabhoz, vagy a mértékes próbára csak fél mintát készítünk és azt duplán szabjuk. Ez alól kivétel az aszimetrikus ruhadarab, de ettől most tekintsünk el.

Ami azt illeti a mértékvétel nem is olyan egyszerű. Minden szabó (már aki ténylegesen annak nevezhető!) szereti a mértéket saját maga venni a megrendelőről. Így biztosan tudja, hogy a mérték megfelel a valóságnak. Ezen felül tudja azt is, hogy a méretekben mi van benne. Csak a megrendelő testmérete, vagy a mértékvételben szorgosan segitő, néhány ujja, tenyere. Nagyon nem mindegy.

Halmi János bácsi, egykori és megboldogult mesterem azt mondta, hogy minden mester másképp veszi a méretet a saját, szabásmintaszerkesztő szokásainak megfelelően.

A mértékvételnél vannak főméretek, amelyeket a testen mérünk, vannak segédméretek, amelyek egyrészét mérhetjük, másrészét csak a mért adatokból számíthatjuk ki.

Gyakorlatilag mindkét céllal készülő szabásmintának, adott méretre, akár mért, akár táblázatból vett, egyformának kell lenni. Egyformán jónak, célszerűnek, és elkészíthetőnek. Azonban amig a mértékes munkát, azt az egy megrendelt ruhadarabot akár kézzel is meg lehet varrni ugy, hogy az tökéletes legyen, addig a konfekcionálási célra készült szabásmintánál messzemenően figyelembe kell venni a gazdaságos elkészíthetőséget.

A varrónő - aki elkészíti - keresni akar, nem átszabni, a nem pontosan összeillő alkatrészeket.

 

A különbség abban áll, hogy a mérték után készült szabásmintára nem tesszük rá a varrásszélességet. Az összehajtott anyagra fektetve, rögzítjük,  körülrajzoljuk,  és a szabásnál megszokott módszerekkel, jelférccel vagy/és indigóval átjelöljük a másik oldalra. Így pl.: a két eleje pontosan egyforma lesz. Ezután szabjuk ki úgy, hogy az alkatrészre a szabásnál ráhagyott varrásszélesség a ruhapróbához, esetleges igazításhoz, elegendő legyen. Példaként az oldalvarrásra 3 cm a megszokott varrásráhagyás, ez azonban nem befolyásolhatja a ruha méretét, a mértékes szabóságban a rajzolt, indigózott, vagy jelférccel jelölt vonalon varrunk.

A konfekció szabásmintára egyöntetűen rá kell hagyni a varroda technológiájának megfelelő varrásszélességet. Ez általában 1 cm, de ha a varratot csak interlockal készítik, akkor elég 7-8 mm. Ez leginkább a pamut és strech anyagoknál fordul elő, ahol rugalmas varratot kell készíteni.

A konfekció szabásmintát a hajtás,- varrás szélességek, felhajtás rárajzolása után szériázni kell. A szériázás azt jelenti, hogy az adott méretben elkészitett szabásmintát,  a mintadarab elkészítése és jóváhagyása után, több méretben is elkészítjük.

Sok helyen a szériázás azt jelenti, hogy a kész, varrás-szélességes szabásmintára rátesznek/levesznek egy varrásszélességet. Ez igazából egy vicc. Hogy miért is? Képzeljünk egy vállszélességet, amelyet adott, normál méretre szerkesztettünk, azután 1-2-3 méretben ráteszünk 1-1 cm varrás-szélességet, nem csak felfelé, hanem a válltól kifelé is, és ebből olyan "szép" ejtett vállú kosztűmkabátunk lesz, hogy csak ihaj. Ellenkező esetben pedig az ujja bevarrása csúszik fel a vállra, enyhén mozgássérült látszatot keltve a kosztümkabáttal.

Valamikori mesterem - Hajdu József - pedig azt mondta, hogy: "a szabóság az optikai hatások művészete". Ennek következtében még  az alkati hibák  is rejthetők esetenként, nemhogy olyan hatást hozzunk létre indokolatlanul.

Szériázni tudni kell! Az nem ugy működik, hogy itt-ott ráteszek valamennyit, vagy leveszek valamennyit. Aztán előfordulhat, hogy az elkészitett ruhát ottmaradnak a készítőnél.

A szériázás után, a létrejött síkszériát (szériarajzot) az általunk megszokott módon szétmásoljuk, úgy hogy létrejöjjön a különböző méretekre jellemző szabásminta-készlet. A vállalkozóval tisztázni kell azt (ez bizony lényeges különbség!) hogy a szabásra mekkora helye van, képes nyitott teritéket késziteni, vagy a dupla széles anyagot csak öszehajtva, "csukott"-an szabni. A nyitott teritékhez a dupla alkatrészekből kettő kell, és a bugos alkatrészekből egész, hogy a szabász átláthatóan és gazdaságosan, könnyebben elhelyezhesse az összes szabásmintát a teritéken. A csukott teritékhez, mivel az minden esetben páros is egyben, elég a dupla alkatrészekből egy darab, a hajtott szélű (bugos) alkatrészekből pedig elég a fele, azt a hajtott szélhez helyezik.

A mértékes és konfekció szabásmintáknak egyaránt tartalmazni kell a szálirányt. Ez általában hosszanti, de természetesen ez alól vannak kivételek. A lényeg azonban az, hogy a szabásmintára feljelölt szálirányt a szabásznak szigoruan be kell tartani. A legerősebb a szigorúság a nadrágok élvonalánál, ott a szálirányt olyan szigoruan be kell tartani, hogy alul-felül az anyag szélétől az élvonal  távolságának egyformának kell lenni, ezt be kell mérni. Ugyanilyen szigorúan be kell tartani az eleje és hátközép szálirányát. A felsoroltakon kívül előfordulhat   megengedett eltérés a száliránytól, egyes esetekben, de tapasztalatom szerint a kissé eltérő szálirányokban szabott alkatrészek varrhatósága nehezebb.

Szinte mindenkinek volt már olyan tapasztalata, hogy a fél vagyonért vásárolt, márkás farmernadrágjának a szára elcsavarodott. Az oldal vagy a belsőszár varrás kifordult előre, középre.

Az ilyen esetben mindenkit arra uszítok, hogy vigye vissza a nadrágot oda, ahol vette. Ez csak akkor fordul elő, ha a nadrág élvonala a terités és felrajzolás során nem pontosan szálirányban lett elhelyezve. Bizony 1-2 cm anyag megspórolása árán szereznek a vásárlónak ilyen keserű tapasztalatokat, árulnak minőséghibás farmernadrágot, akár a legnagyobb márkák is.

A szálirányon kívül a mértékes szabásmintára csak a szabásvonalak egyeztető jeleit hangsúlyozzuk, mert ezeket a próbára fércöltéssel a ruhadarab színén is jelölni kell, különös tekintettel az eleje közepére, derékvonalra, zsebhelyre, és a gomblyukak helyére.

A varrodai szabásmintára az egyeztető jelek (csípések) kötelezőek. Ezeket a jeleket egy speciális szerszámmal készíthetjük, mely varrodákat ellátó üzletekben kaphatók több méretben. A csípéseket semmiképpen nem készíthetjük ollóval és nagyon hibás az, ha háromszög formában vágják ki. Ebben az esetben a háromszög bevágás jelként használt része 5-6 mm is lehet, és ez erősen megkérdőjelezi a pontosságot. Az erre célra használható szerszám több méretben kapható, és tapasztalatom szerint a legcélszerűbb méret a 3 mm vágásszélességű szerszám. A keskenyebbet kirongyolja a jelöléshez használt kréta vagy vastag ceruza, míg az ennél szélesebb ugyanolyan bizonytalan mint a háromszög bevágás.

Hova is kerüljenek a csípések? A teljesség igénye nélkül felsorolok néhány nagyon fontos helyet. Nadrágszáron a térdvonal, eleje szabásvonalnál a derék és mellcsúcs, gallérnál a vállvarrás helye és a hátközép. Csípést használunk olyan varrásszélességek jelölésére is lent és fent is, amelyek eltérnek a megszokott-tól. Pl.: széles (1,5-2 cm) tűzések alatti varrásszélességek. 

A konfekció szabásmintára a szálirányon kívül, a fazon nevét vagy számát, minden alkatrész méretét és nevét, és azt, hogy mely anyagból kell szabni, fel kell tüntetni. Az anyagfajta feltüntetése azért szükséges, mert nem mindegy, hogy az alkatrészt főanyagból vagy bélésből, vagy kombináció esetén, főanyagból, bélésből és díszítő anyagból, esetleg hozzáadott csipkéből kell szabni. Az anyagfajták feltüntetése a szabásmintán nagyon megkönnyíti a szabász munkáját a teritékrajz készítésénél. 

A fazon nevét vagy számát azért kell feltüntetni minden méret minden alkatrészén, hogy ha esetleg egy alkatrész szabásmintája "elkóborol" vagy leesik a földre, azonosítani lehessen a hovatartozását. 

A mértékes szabásmintát az a szabó mester használja fel, aki azt készítette. Gondolatban pontosan tudja, hogy a ruhadarabot milyen sorrendben, milyen műveletekkel, hány próbával fogja elkészíteni. Hiszen a szabásminta az ő stilusának, a sajátos és megszokott technológiájának a figyelembe-vételével készült.

A konfekció szabásmintát szinte minden esetben a készítőjétől idegen emberek fogják felhasználni, arról ruhadarabot készíteni. Tehát ezeket a szabásmintákat olymódon kell elkészíteni, hogy se a szabásznak, se a varrónőnek, a szabás és a varrás már ne okozhasson gondot. A ruhadarab esztétikailag megfelelő és gazdaságosan gyártható legyen. Se a szabásznak se a varrónőnek ne kelljen utánaszabni, sőt ez részükre tilos  legyen/lehessen.

Ha profi szabásmintát akarsz profitól: sussy.mystic.hu

Hosszú és furcsa szó ill. szóösszetétel. Ha a foglalkozásomat kérdezik és ezzel a szóval próbálok felelni, akkor még a ruhakészítőknek is meg kell magyarázni.

A gyártáselőkészítés a konfekcióiparban felölelt minden, a szabást és varrást megelőző műveletet. Ezeknek a műveleteknek az elvégzésével, és a technológiai előirásokkal biztosíthatjuk a ruhadarabok megfelelő minőségben való elkészítését. Ez u.n. technikusi munkakör volt, azon belül is erősen szakosodott, a különböző beosztásokban, különböző műveleteket végeztek el a technikusok.

Bármilyen szóval illetjük azonban, ezek ma is elvégzendő müveletek, ha nem is csinálnak belőle akkora ügyet, mint valamikor a konfekcióiparban.  A munkát ma is, ugyanúgy el kell végezni, bár ezt ma egy "modellező" egyedül végzi.

A gyártáselőkészítés két nagy szakágra bomlik, itt már nem a klasszikus konfekcióipari műveleteket, hanem a ma használatos, kisebb-nagyobb vállalkozásokban előforduló és szükséges müveleteket fogom tárgyalni: 

• a gyártmány (ruhadarab) tervezése
• a gyártás megtervezés

Gyártmánytervezés

Ez mainapság többféleképpen történik. A vállalkozó lapozgatja a külföldi katalógusokat, kiválaszt néhány modellt, amelyek már másnál beváltak, igy többé kevésbé biztosra mehet. Előfordul azonban az is, hogy terveket kérnek, profi divattervezőtől. A modellező a katalógus képeivel jobban jár, mert azok kivitelezehető modellek, azokat már más valaki elkészítette, csak reprodukálni kell. Más a helyzet a divatrajzokkal. Azt gyakran olyan ruhatervezők rajzolják, akik még életükben nem varrtak meg egyetlen ruhadarabot sem, és fogalmuk sincs arról, hogy a képzőművészeti ábráik többnyire megvalósíthatatlanok. Jellegzetes például az, hogy nagyon testkövető, karcsúsitott, ruhadarabokat terveznek, de nem vesznek tudomást arról, hogy azokat a testre kell formázni formázóvarrásokkal. Másik jellegzetes hiba: a figyelmen kívül hagyott életkor és testalkat csoport, amelyet a vállalkozó megcélzott.

Tegyük fel, hogy a kiválasztott modell megvalósítható.

Gyártástervezés

A modellező és a megbízó megállapodnak egy méretsorban (testmagasság, mellbőség, derékbőség csípőbőség), amelyre a modell elkészül. A méretsor kiválasztása attól függ, hogy a mintadarabot kire próbálják, milyen méretállásban készül.  A megrendelő hozza azt a texilanyagot és kelléket, amely a modell előállításához szükséges.

Ekkor a modellező megszerkeszt egy alapmintát a megbeszélt méretben, és azt modellezi a megállapodott modell szerint. A modellezőnek a modell tetszetős és gazdaságos előállitásához, a legmegfelelőbb technológiát kell kiválasztani. Tehát sem az anyagtakarékosság, sem a varrási műveletek leegyszerűsítése, nem mehet a minőség, az eladhatóság rovására. Azonban nem lehet a munkafolyamat olyan bonyolult sem, hogy ez a gyárthatóságot befolyásolja. Ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével elkészül a modell szabásmintája, a megfelelő méretben és formában. A modellező az adott textilanyagból kiszabja a ruhadarabot, és azt a mintadarabbal szemben támasztott követelményeknek megfelelően megvarrja.

Melyek ezek a követelmények: az adott, leirt technológia nem terjed ki mindenre, mert ezt a megrendelők mainapság nem  igénylik és nem tudják megfizetni. Azonban ha ezt a szűkebb leírást megkapják, akkor sem használják a megfelelő módon, vagyis az írott utasítás jó esetben dossziéban végzi. Sem a szabászat, sem a varroda nem kapja meg. Ám ha szerencsés esetben meg is kapják, többnyire el sem olvassák. Általában a mintadarab szolgál elkészítési utasitásként. Tehát a mintadarabnak olyan minőségben kell elkészülni, hogy arról leolvasható legyen mind a gyártás módszere, mind a minőségi követelmény.

Ekkor felpróbálják a mintadarabot. A megrendelő elmondja a kifogásait, vagy elfogadja a mintadarabot. Amennyiben a megrendelőnek bármiféle kérése van a modellel kapcsolatban, azt a szabásmintán le kell igazítani, de már ujabb mintadarab nem készül.

Ezután következik a szériázás. A szériázás során, az egy méretben elkészült és leigazított szabásmintát, több méretben szerkesztjük meg. A szériaszerkesztés során létrejött rajzot síkszériának nevezzük. A síkszériát bontjuk ezután a különböző méreteknek megfelelő szabásminta készletté. Erre több módszer van. Az egyik, hogy a sikszéria alá annyi papirt "huznak", ahány méret készül, és egy-egy nagyság levágásával, egy-egy méretet levesznek. Én előnyben részesítem a másolás módszerét, mert sok esetben fordul elő, hogy a megrendelő ujabb méretet kér, a már elkészültekre, és a meglevő sikszéria megkönnyíti a munkát.

Az elkészült széria szabásminta készlettel még sok munka van. A hosszú varratoknál egyeztető csípéseket kell tenni, oldalán és a szabásvonalaknál a derékvonalhoz, eleje szabásvonalnál a mellcsúcshoz, ujjaillesztésekhez, nadrágnál a térdvonalhoz, és egyébként minden olyan helyre, ahol a varrásszélesség eltér a megszokott-tól. A csípéseket szokták - hibásan - kis háromszög kivágásval is jelölni. Ez azért hiba, mert háromszög átfogója sokszor 6-7 mm és ezzel az egyeztetés veszít a pontosságából.

Javasolt a csípésekhez kapható szerszám használata. Biztosabbá teszi az egyeztetés pontosságát.

Fel kell jelölni a szálirányt a szabásminta teljes hosszában. Ennek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni.

Az illesztések, egyeztetések elvégzésekor a szabásminta minőségét a modellezőnek ellenőrizni kell. A szériázás folyamán az alkatrészek kismértékben torzulhatnak. Az ellenőrzéssel ezeket a torzulásokat ki lehet küszöbölni. Az varrásvonalak öszefektetésével ellenőrizni kell azok egyformaságát. A karöltő és ujja egymáshoz való viszonyát, az ujj bevarrhatóságát. Nyakkört és a gallér felvarrhatóságát. Ezen felül minden alkatrész szabásmintájának tartalmazni kell a modell nevét vagy számát, az alkatrész nevét, hogy abból hányat kell szabni, és azt is, hogy a szabás alapanyagból, bélésből vagy díszítő anyagból történik-e.

Mikor a modellező mindezzel készen van, akkor az egyes alkatrészek teljes méretsorát egyoldalon összeütve, ellenőrizni kell a szériázás ritmusát. Vagyis minden egyes szabásminta minden szériázott oldalának egyforma távolságra kell lenni egymástól. Ha széria sokméretes, és normál és extra méreteket is tartalmaz, akkor egy töréspont lehet, a normál és extra méretek váltásánál. Egyebekben, ha a ritmus megtörik, akkor meg kell keresni a szerkesztésben vagy a bontásban elkövetett hibát.

Ha profi szabásmintát akarsz profitól: sussy.mystic.hu

A ragasztós közbéléseket a nagyobb mühelyekben ragasztóprésekkel rögzítik. Ezeknek alapvetően két fajtája létezik: a szakaszos és folyamatos működésű. Ezen belül sokféle márka van.

Azonban a ragasztásnak, akár géppel akár vasalóval készítjük el, három tényezője van. Ezek: a hő, a nyomás és az időtartam. Ez a ragasztópréseknél beállithatók a felhasznált ragasztós textiliának megfelelő kód alapján.

A kis mühelyben, vagy a hobbivarrónőknek nem áll rendelkezésre sem prés, sem a kód. Mi hát a teendő?

Először is szerezzünk be egy olcsó, retro, hőszabályozós vasalót. Az általában vasalásra használt gőzölős vasalók nem alkalmasak erre a célra. Indokolja a külön vasaló használatát az is, hogy a ragasztós textiliából a vasalón is marad a ragasztóanyagból. Tehát azt a vasalót másra már nem is lehet használni, csak ragasztásra. Csökkenti a vasalóra tapadó ragasztóanyagot, ha selyempapiron keresztül végezzük el a ragasztást. A ragasztani szánt alkatrész alá pedig külön vasalóruhát használjunk, mert a vasalóruhára is kerülhet a ragasztóból, amely azután eltávolithatatlan maszatként jelentkezik - mondjuk - egy fekete kosztümkabát elején.

Nos, felkészültünk arra, hogy végre elvégezzük a ragasztás müveletét.

Melyek is azok a fránya tényezők: a hő, a nyomás, és az időtartam.

A ragasztós textiliának megfelelő hőmérsékletet próbaragasztással állapitjuk meg. Itt nem csak a ragasztás tartós kötése, hanem textilia olvadékonysága is fontos. Tehát a próbavasalásnak megfelelően beállitjuk a hőszabályozós vasalót. Ezzel az első tényezőnek eleget tettünk. Jöhet a második tényező, a nyomás.

Ragasztani nem ugy kell, mint ahogy vasalunk. Az egymásra helyezett alapanyagot és ragasztós közbélést u.n. tappogással rögzitjük. És itt már jelentkezik az időtartam is. Lehelyezzük a vasalót a kezdőpontra, megnyomjuk és mint a boxmeccsen a K.O-nál, rászámolunk. A nyomás az, ami az erőnkből telik. A rászámolást  a próbavasalás alkalmával, a szükséges hőfokkal együtt, megállapithatjuk. Az időtartamnak annyinak kell lenni, hogy a ragasztónak legyen ideje elolvadni, a szövetszálak közé befolyni, és ott megkötni. Tehát a ragasztási kötés tartós maradjon. Egy kicsit odébb ujra lehelyezzük a vasalót, nyomjuk és rászámolunk. És igy tovább a tagasztani kivánt alkatrész teljes felületéig. Vigyázni kell arra, hogy a vasalótalp által hagyott nyomok átfedjék egymást, köztük ne maradjon ki felület, mert ott "hólyagos" marad a ragasztás.

Ragasztás után, a még meleg alkatrészt ne dobjuk félre, gyürötten. Egy másik asztalon helyezzük egymásra az alkatrészeket, ugy, hogy simán kifeküdjenek, és így hüljenek ki. Amig teljesen nem hült ki a ragasztás, addig ne folytassuk a munkát. Célszerű, hogy a ragasztást a munka megkezdése előtt, előző nap végezzük.

Előfordulhat az, hogy az alkatrész a ragasztós közbéléssel együtt, munka közben összemegy. Ez különösen érvényes a mainapság használatos strech anyagokra. Ezt is próbavasalással, ill. próbaragasztással kisérletezhetjük ki. Ha azt tapasztaljuk, hogy összemegy, akkor ne kiszabott alkatrészt, hanem u.n. táblát ragasszunk, vagyis egy akkora lapot, amelyből majd a ragasztás után szabjuk ki az alkatrészt. Ennél már csak arra kell vigyázni, hogy az összemenés után is kiférjen majd a szabandó alkatrész.

Ha profi szabásmintát akarsz profitól: sussy.mystic.hu

Ragasztós közbéléseket használunk akkor, ha az alapanyag alkatrészeket merevíteni, rögzíteni akarjuk. A közbélések használata megfelel a klasszikus szabóságban a különböző merevítő vásznak használatának. A ragasztós közbélésekkel egyszerűbben, könnyebben érhetjük el azt hatást, amelyet az alkatrészek és ruhadarabok megmunkálásánál szabó mester apáink és nagyapáink elértek. Azonban, ahogy annakidején sem volt mindegy, hogy milyen alapanyag, mely alkatrészének megmunkálásához milyen vásznat használtak, annyira nem mindegy ez ma sem. Sőt, a régebben használatos 2-3 féle vászon helyett most több, mint 20 féle különböző ragasztós közbélés közül kell kiválasztani a megfelelőt.

Olyannyira, hogy a lehelletfinom, áttetsző vékonyságtól, a hajdani férfizakókba felhasznált lószőr-vászonnak megfelelő vastagságban is kapható.

Nem csak a felhasznált alapanyag vastagsága, hanem rugalmassága is döntő a választásnál.

A közbélések ugyanúgy, mint az alapanyagok,  vékonyabbak és vastagabbak, szőttek, hurkoltak és nem szőttek (papirjellegűek), rugalmasak és rugalmatlanok, de nem minden esetben merevek.

Nehezíti a helyzetet az is, hogy vannak olyan ragasztós közbélések, melyek a megmunkálás során  változtatják az alakjukat, összemennek.

A közbélések árai is igen változóak. A kiválasztásnál nem szabad, hogy az ár befolyásolja döntésünket. Kizárólag az a lényeges, hogy a megvásárolni kivánt közbélés megfeleljen annak az alapanyagnak, amelyhez használni kivánjuk.

A papirjellegű (nemszőtt) ragasztós közbéléseket mellőzzük. A merevebbek pl.: gallér kifordításnál megtörnek, és ezzel megtörik az alapanyag is, kivasalhatatlan töréseket okozva. A puhább, nemszőtt ragasztós közbélés pedig nem váltja be a hozzáfűzött reményeket, nem elég tartós a megmunkálás során. Pl.: egy sarokbeállítás szükségszerű becsípését nem tartja meg kellőképpen.

A textiljellegű ragasztós közbélések lehetnek hurkoltak és szövöttek. Mindkettő különböző - az alapanyagnak megfelelő - vastagságban kapható.

A (vászonszerű) szövött közbélések soha nem rugalmasak. A vastagabbak kosztümkabátok, kabátok merevitésére valók a vékonyabbakat ruha és nehézselyem holmik rögzítésére használhatjuk. A vékonyabbakat blúzok gallérjába, elejeszélébe és kézelőjébe. A szövött ragasztós közbélések szálirányának meg kell egyezni a szabott alkarészek szálirányával.

A hurkolt ragasztós közbélések szintén több vastagságban kaphatók. Lehetnek rugalmatlanok és rugalmasak. A rugalmatlanok felhasználási köre megegyezik a szövött közbélésekével, de nem annyira kötött az azonos szálirány. A rugalmasak olyan alapanyagokba használhatók, amelyek maguk is rugalmasak és ezt a tulajdonságukat meg is akarjuk tartani. A rugalmas közbélés a vastagságán kívül alapjában kétféle lehet, és ez befolyásolja a felhasználás körét. Lehet egyirányban és mindkét irányban rugalmas. Ezeknek a közbéléseknek nincs szálirányuk, de a rugalmasság irányának meg kell egyezni az alapanyag rugalmasságának irányával.

Ha profi szabásmintát akarsz profitól: sussy.mystic.hu